Újabb 150 településen vezetik be a bűnmegelőzési mintaprogramot

Újabb százötven településen vezetik be a rendőrség, a polgárőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös bűnmegelőzési mintaprogramját.

  • MTI MTI
Újabb 150 településen vezetik be a bűnmegelőzési mintaprogramot

A programot 100x100 biztonságról 250x100 biztonságra nevezik át, utalva arra, hogy 250 településen vezetik be, teljes biztonságra törekedve. A mintaprogram célja ugyanakkor 2013. márciusi indulása óta nem változott: javítani kell a lakosság szubjektív biztonságérzetét és csökkenteni kell a jogsértések számát - jelentette be Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A programhoz szeptembertől négy fővárosi kerület, 31 város és 115 község csatlakozott.

Tasnádi László, a Belügyminisztérium államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a polgárőrség munkájában a rendőrséggel kialakított együttműködés az egyik legfontosabb, ennek volt mintapéldája a 100x100 elnevezésű mintaprogram, amely jó gyakorlatnak minősült. A kormány támogatja a programot, és a polgárőrség idén további 200 millió forintot kap.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.