DK-győztes: nagykoalíció is alakulhat a XV. kerületben

Ismertségével és a Fidesz ellene folytatott negatív kampányával indokolta Hajdu László, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, hogy a XV. kerületben elnyerte a polgármesteri címet a vasárnapi önkormányzati választáson. Arról is beszélt, a kerületben nagykoalíció is alakulhatna, bár erről még nem beszéltek a Fidesszel.

  • MTI MTI
DK-győztes: nagykoalíció is alakulhat a XV. kerületben

Húsz évet töltött el a közéletben, ebből 16 évig országgyűlési képviselő is volt, és a kerületet is 14 évig vezette – mondta Hajdu László. Úgy vélte, ennek is köszönhető a vasárnapi eredmény és annak, hogy őt a kerületiek magánemberként is ismerik, nemcsak mint politikust.

Azt mondta, szerencséje volt, mert a Fidesz ellene folytatott negatív kampánya, amit "aljas szándékúnak" minősített, kontraproduktív volt, és ez is segítette a végeredményt. 

Hajdu László nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kerületben nagykoalíció alakul. Mint mondta, meglepődtek, mert rá voksoltak a szavazók, ugyanakkor a 14 egyéni önkormányzati képviselőjelöltjük nem tudta megszerezni a többséget. Hozzátette, még van egy vitatott körzet, és a kerületet eddig irányító Fidesz-KDNP-vel még nem beszéltek a nagykoalíció lehetőségéről.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Hajdu László a szavazatok 43,89 százalékával nyerte el a polgármesteri tisztséget, a második helyen Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje végzett 41,02 százalékkal. A képviselő-testület 20 tagja közül 10 mandátumot a Fidesz-KDNP, 8-at a DK-Együtt-MLP-MSZP-PM-RÁTE összefogás, egyet-egyet a Jobbik és az LMP nyert el.

 

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.