Lázár János, a fejlesztési bank felügyeletért is felelős Miniszterelnökség vezetője az MFB-törvény módosítására tett javaslatát csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek.Lázár János indíványa indoklásában kifejtette: előterjesztése célja, hogy az MFB által korábban – az állami vagyonról szóló törvény alapján – parlamenti párt irodavásárlására nyújtott kölcsön adatai "a közügyek átláthatóságának elősegítése érdekében" ne minősüljenek banktitoknak. A kihirdetését követő napon hatályba lépő rendelkezést a már megkötött ügyletekre is alkalmazni kellene.A 2007-es vagyontörvény adott lehetőséget arra, hogy a parlamenti pártok – állami kezességvállalás mellett – kedvezményes MFB-kölcsönnel működési célú ingatlanokat vásároljanak.A lehetőséggel éltek is a pártok, az elmúlt időszakban azonban többször is téma volt az, hogy az SZDSZ nem fizette vissza a hitelt. Legutóbb október 20-án a parlamentben volt napirenden az ügy, amikor a jobbikos Szilágyi György – aki korábban feljelentést is tett a történtek miatt – faggatta Lázár Jánost.A Miniszterelnökség vezetője az előzményeket ismertetve elmondta: az SZDSZ 415 millió forintot vett fel az MFB-től, de miután nem fizetett, 2010 decemberében a hitelt felmondták, 2011 márciusa óta pedig a pénzintézet végrehajtási joggal rendelkezik az ingatlanfedezetek felett. Hangsúlyozta, a pártot törvény jogosította fel a konstrukció igénybevételére, a bankot pedig törvény kötelezte a hitel biztosítására. Az SZDSZ 408,7 millió forintot nem fizetett meg, ezért az MFB az állami kezességvállalást próbálta érvényesíteni, de miután az adóhatóság szerint a kölcsön nyújtása során súlyos hibákat követtek el, az állam nem vállalt kezességet. Az MFB most kísérletet tesz arra, hogy a biztosítékból megtérülő összeget behajtsa – tette hozzá akkor.A Fővárosi Főügyészség márciusban azt közölte az MTI-vel, hogy a IX. kerületi ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az SZDSZ tartozásával összefüggésben.
Az SZDSZ irodaháza miatt nyújtott be törvényjavaslatot Lázár
Lázár János azt javasolja, hogy ne minősüljenek banktitoknak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által korábban pártiroda vásárlására biztosított kölcsön adatai.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.