Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Lázár János André Goodfriend amerikai ügyvivő szerepét firtató kérdéssel vágott vissza a parlamentben hétfőn egy MSZP-s képviselő azonnali kérdésére, miszerint engedélyezte-e a kormány, hogy a NAV elnöke szabadságra menjen.
Újra szóba került az Egyesült Államokból kitiltott hat magyar állampolgár ügye a parlamentben.
Az azonnali kérdések sorát nyitó MSZP-s Tóth Bertalan azt mondta, hetek óta lázban tartja a magyar közéletet az amerikai kitiltási ügy, ugyanis hat magyar állampolgár – köztük kormánytisztviselők – nem léphet be az Egyesült Államok területére.
Felháborítónak nevezte, hogy az adóhatóság elnöke és helyettese eközben szabadságra ment. Feltette a kérdést, hogy a kormányzat engedélyezte-e a szabadságot, illetve megkérték-e Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, hogy szabadságát szakítsa meg, és térjen haza Magyarországra.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter visszakérdezett, honnan tudta a képviselő kiválogatni a NAV tisztviselőit, amikor az USA ügyvivője kormánytisztviselőkről beszélt, akikből 457 ezer van Magyarországon.
Arra is kíváncsi volt, milyen információja van a szocialista politikusnak arról, hogy az adóhatóság alkalmazottairól van szó. "Az is elég válasz, ha az európai és a magyar zászló közé behozzák az Amerikai Egyesült Államok zászlaját, mert akkor érteni fogjuk, hogy az MSZP-frakció mögött esetleg az Amerikai Egyesült Államok budapesti ügyvivője is ott áll" – mondta.
Kijelentette, hogy konkrét bizonyítékok nélkül vádolják meg a kormánytisztviselőket, 250 ezer önkormányzati tisztviselőt és körülbelül 950 ezer embert, akik a magyar állami szektorban dolgoznak. Emellett megvádolják a legfontosabb szervezetet, azt, amelyik az adót gyűjti be, miközben az elmúlt 25 év legsikeresebb adóéve lesz a 2014-es – mondta.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.