Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Összesen négyszázhatvan új kerékpárt kaptak a polgárőr egyesületek az Országos Balesetmegelőzési Bizottságtól. A bicikliket 37,4 millió forintból vásárolták meg, és hétfőn adták át Budapesten.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány jelezte, hogy a jövő év első negyedévében 16 millió forint értékben 30 motorkerékpárral járulnak majd hozzá a polgárőr egyesületek közterületi szolgálatellátásához.
Az országos főkapitány úgy értékelte: Magyarországon a közrend illetve a közbiztonság szerinte idén is szilárd és szélsőségektől mentes volt, amihez a polgárőrség munkája is hozzájárult.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt mondta: a polgárőrségnek 1500 gépjárműve van, döntő többségüket a rendőrség adta, a mostani fejlesztéssel pedig körülbelül 800-ra nőtt a kerékpárjaik száma. Az új biciklik fehérek és "polgárőrség" felirat olvasható rajtuk.
Túrós András arról is beszélt, hogy jövőre 1 milliárd 50 millió forinttal támogatja a költségvetés a polgárőrséget, és már harmadik éve több mint egymilliárdos a támogatásuk.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.