szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen bruttó 11243,3 grammnyi kábítószert foglaltak le győri és budapesti nyomozók, miután átvizsgáltak egy személyautót és a járműben ülő egyik férfi lakását - közölte a rendőrség vasárnap.

A Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának beosztottai péntek délelőtt a 81-es számú főút egyik kamionparkolójában ellenőriztek egy Mercedest és a benne tartózkodókat, akik a nyomozók kérdéseire zavartan, összefüggéstelenül feleltek.

A felderítők a két férfi ruházatát és a jármű utasterét átvizsgálva egyiküknél 1,5  millió forint készpénzt, a kocsi hátsó ülésén két csomag zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

A férfiak a bruttó 2214,3 gramm marihuána eredetére nem tudtak érdemleges választ adni - derül ki a közleményből.

Ezt követően a budapesti gyanúsított házát kutatták át a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának munkatársai, akik ott 9029 gramm hasonló kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 40 éves budapesti lakos ellen kábítószer-kereskedelem, a 38 éves győri lakos ellen kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!