Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Hungária Értékpapír Zrt. egyik előzetes letartóztatásban lévő munkatársa próbált véget vetni az életének – tudta meg a hvg.hu.
Öngyilkosságot kísérelt meg az egyik brókerbotrány miatt letartóztatott cégvezető – adta hírül pénteken az Index. Az illető kedd hajnalban, a Gyorskocsi utcai börtönben próbált véget vetni az életének. A büntetés-végrehajtás sajtóirodája annyiban megerősítette a lap értesülését, hogy valóban történt öngyilkossági kísérlet ekkor. Ugyanakkor a személyiségi jogok védelme miatt ennél többet nem árulhattak el a lapnak.
A hvg.hu értesülései szerint nem a Buda-Cash, hanem a Hungária Értékpapír Zrt.-nél háromszázmillió forintos sikkasztás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottról van szó.
A ceglédi székhelyű Hungária Értékpapír Zrt. három vezetőjének, S. Istvánnak, K. Lászlónénak és K.-né Sz. Klárának az előzetes letartóztatásáról (S. és K. tulajdonos is a brókercégben) március 8-án döntött a Budakörnyéki Járásbíróság. A negyedik gyanúsított, a Hungária egyik pénztárosa, a ceglédi illetőségű J.-né Sz. Mária lakhelyelhagyási tilalom alá került. Mindnyájukat különösen nagy értékű sikkasztással gyanúsítja a rendőrség.
Mint azt a hvg.hu korábban megírta, a konkrét gyanú szerint K. Lászlóné utasítására J.-né Sz. Klára hamis pénztárbizonylatot készített arról, hogy az egyik ügyfelük 300 millió forintot vett fel készpénzben a kasszából. Azt, hogy az ügyfél számláján rendelkezésre áll a kellő fedezet, K.-nén kívül tudomásunk szerint az ellenőri feladatokkal megbízott K.-né Sz. Klára is aláírta, így a rendőrök szerint neki is tudnia kellett a fiktív műveletről. A pénzt K.-né és S. „egyéb célra fordították”. Az ügyfél semmit sem tudott arról, hogy meglopták, a gyanúsítottak ugyanis azt tervezték, hogy mielőtt felhasználná a számlaegyenlegét, visszacsempészik a „kölcsönvett” összeget.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.