szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A világ egyik legrangosabb szabadságjogi szervezete, az Index on Censhorship díját kapta meg

Az Átlátszó kapta meg az Index on Censorship nevű tekintélyes nemzetközi szabadságjogi szervezet díját, a Szólásszabadság Díjat. A portál a digitális aktivizmus kategóriában lett díjazott, miután az internetes közönségszavazás során az Átlátszó kapta a legtöbb szavazatot.

Az Átlátszó díjazásakor az indoklásban kiemelték, hogy Magyarországon veszély fenyegeti a független sajtót, a kormányzat különböző eszközökkel próbálja korlátozni a sajtószabadságot.

Különdíjban részesítettek azerbajdzsáni újságírókat és emberi jogi aktivistákat, ahol a rezsim az utóbbi hónapokban különösen erőszakossá vált, és tucatnyit bebörtönzött közülük.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mire megy egy magányos forradalmár, ha mellé állnak az emberek?

Mire megy egy magányos forradalmár, ha mellé állnak az emberek?

Csak néhány kattintás, és talán ön lesz az egyik, aki Hold-körüli utazásra indulhat

Csak néhány kattintás, és talán ön lesz az egyik, aki Hold-körüli utazásra indulhat

Több országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra üzleti céllal

Több országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra üzleti céllal