Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Czomba Sándor az InfoRádiónak arról beszélt, hogy nem hisz a közfoglalkoztatás mindenhatóságában, és nem akarják hosszú évekig fenntartani ezt a foglalkoztatási formát.
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Czomba Sándor.
"Ha az a kérdés, hogy addig, ameddig a versenyszféra nincs olyan állapotban, hogy munkát tudjon biztosítani minden munkakereső számára, az emberek segélyt kapjanak vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát, akkor ez a kérdés eldőlt" – mondta Czomba, aki viszont hozzátette: "nem hiszek a közmunka mindenhatóságában, és más sem hisz. Nem az a lényeg, hogy ezt a foglalkoztatási formát hosszú évekig, évtizedekig tartsuk fönt."
Az államtitkár azt mondta, szerinte három-négy év múlva a versenyszféra már képes lehet a tömeges munkaerő teremtésre, de az nagy probléma lenne, ha 2018-19-ben is még az lenne a kérdés, hogy négyszáz- vagy ötszázezer embernek kell-e közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosítani, mert ez azt jelentené, hogy a versenyszféra nincs abban az állapotban, hogy képes legyen tömegesen munkahelyeket teremteni. Czomba ezért azt mondta, "kétélű fegyver" a közfoglalkoztatás.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.