Magyarország gyenge láncszem az EU-ban – emiatt látogat hamarosan két csúcsvezető is Budapestre. Míg a német kormányfő célja az Európai Unió egységének helyreállítása, például az oroszokkal szemben, Putyint az oszd meg és uralkodj elve vezérli.
„Magyarországtól sokat tanulhatunk” – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Budapesten, s a konzervatív-liberális irányultságú berlini Der Tagesspiegel napilap is ezzel a főcímmel számolt be a német kormányfő és magyar kollégája találkozójáról. Ez nyolc évvel ezelőtt történt, amikor Gyurcsány Ferencnél tett látogatást a kancellár, s dicsérte Magyarország szerepvállalását a német EU-elnökség idején, valamint hangoztatta, hogy Európának, az EU-nak egy nyelven kell beszélnie.
Azóta viszont nem járt Budapesten Merkel. Igaz, egyszer, 2009-ben elment a határnyitás 20. évfordulója alkalmából Sopronba, s ott tárgyalt Bajnai Gordon akkori kormányfővel, de tavaly, a 25.-en már nem tette tiszteletét. A hosszú szünet utáni találkozót most tehát nagy várakozások előzik meg – Magyarországon. A kormánypártok és a hozzájuk közel álló sajtó nem győzik hangsúlyozni, hogy „a lehető legjobbak” a kapcsolatok, s ennek legfelső szintű megerősítését, kinyilvánítását várják. A Fidesz és Orbán politikájának ellenzői ugyanakkor abban reménykednek, hogy Merkel végre móresre tanítja az EU fenegyerekének szerepében szívesen tetszelgő Orbánt.
Egyik várakozás sem fog teljesülni.
Berlinben sokkal visszafogottabban néznek a február 2-ai, a német nyelvű Andrássy Egyetem és a Dohány utcai zsinagóga meglátogatásával együtt összesen ötórásra tervezett kancellári vizit elé. Régóta esedékes munkalátogatás, különös jelentőséget az ad neki, hogy két héttel Vlagyimir Putyin orosz elnök pesti vizitje előtt kerül rá sor, így felmerül a kérdés, vajon mennyire sikerül Merkelnek „immunizálnia” Orbánt az esetleges csábításokkal szemben. Mint egy berlini politikai elemző műhely háttérbeszélgetésén elhangzott: Putyin és az orosz külpolitika egyik jól körvonalazható célja megkeresni az Európai Unió gyenge pontjait, esetleges „ingadozó tagjait”, s rajtuk keresztül éket verni a tagállamok közé. Moszkva ugyanis, fejtegette az egyik hozzászóló politikus, egy ideje már kifejezetten ellenfélként, netán ellenségként tekint az EU-ra, s a megosztáshoz, majd uralkodáshoz jól jönne egy olyan országvezető, aki sokszor szemmel láthatóan örömét leli abban, hogy szembemenjen Brüsszellel.
Nem tartja ennyire drámainak a helyzetet a Stiftung Wissenschaft und Politik (Tudomány és Politika Alapítvány) elemzője, Kai-Olaf Lang. A tekintélyes, a német kormányzati szerveket is tanácsokkal ellátó intézmény Közép-Európával foglalkozó szakértője mindazonáltal rámutatott: a kancellári látogatás egyik alapvető célja a német és az európai érdekek biztosítása. Annak a bizonyságnak a megszerzése, hogy az EU továbbra is egységesen léphet föl például az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében. Ha ugyanis valaki kilógna a sorból, az másokat is felbátoríthatna a renitenskedésre.
Eddig a magyar kormány végső soron mindenben követte a közös uniós politikát. Merkelnek tehát most az az érdeke, hogy megkapja a jelzést: ez a jövőben is így lesz. Úgy tűnik, Berlin számára pillanatnyilag ez a legfontosabb, s ha ezt Orbán belpolitikailag is kihasználja, az német szempontból mellékes. Ha viszont Magyarország megpróbál a Putyin-látogatásból, egyfajta hintapolitikával, külpolitikailag is hasznot húzni, az veszélyes lehet, fejtette ki egy német diplomata, hozzátéve: az persze természetes, hogy minden országnak vannak legitim egyéni érdekei.
A magyar közvélemény egy részének szemében orosz elköteleződésnek számító, ráadásul veszélyesnek tartott Paks II. kevésbé téma Berlinben. Egyrészt a szerződés megkötésekor már tudomásul vették, hogy Magyarország ezek szerint nem száll ki az atomenergiából, sőt a folytatást is az oroszokkal képzeli el, másrészt – erre ismét Lang emlékeztet – az energiapolitika egyértelműen a tagországok kompetenciájába tartozik. E téren inkább az érdemelhet majd figyelmet, hogy az idén lejáró orosz–magyar gázszállítási szerződés megújítása kapcsán a Gazprom, vagyis Putyin ne tudja megingatni-megzsarolni a magyar felet.
Ma már egészen más a magyar–német kapcsolatok tartalma, mint a rendszerváltás idején. S ez a sajtóban is tükröződik. Orbán 2010-es hatalomra kerülése után az alkotmány átírásától a sajtószabadságot megnyirbáló médiatörvényen át a bírói függetlenségig minden intézkedés rosszalló tudósítások és elítélő kommentárok tárgya volt. Mégpedig az adott orgánum politikai hovatartozásától, besorolásától függetlenül, merthogy a demokratikus minimum minden újság, rádió és tévé számára szent. Az a gyakorlat, hogy ezt a magyar kormány, illetve a Fidesz illetékesei rendre a baloldal ármánykodásának, az intézkedések félreértelmezésének, valamiféle nemzetközi összeesküvésnek igyekeztek és igyekeznek beállítani, a témával foglalkozó szakértő szerint finoman szólva is kontraproduktív. Az érem másik oldala viszont, hogy „Orbánnak még soha semmilyen hátránya nem származott az EU-val szembeni, az európai értékeket sértő politikájából” – fogalmazott egy másik megfigyelő, aki szerint ezért a legfőbb felelősség az Európai Néppártot, s azon belül is a német kereszténydemokratákat (CDU) terheli. Tökéletes példa erre a magyarországi szabadságjogokkal foglalkozó minapi meghallgatás, amit a néppárti képviselők egyszerűen bojkottáltak.
Mintha munkamegosztás működne a berlini kormánykoalíción belül: a kisebbik koalíciós fél, a szociáldemokrata párt (SPD) a bírálatokat fogalmazza meg – mint például a közelmúltban Michael Roth külügyi államminiszter, aki kétségbe vonta, hogy az Orbán-kormány egyáltalán elkötelezett még az európai értékek iránt, s aki szerint „Magyarország rossz irányba halad”. Az SPD-vel ellentétben a CDU – s főleg annak elnökeként Merkel – igencsak finoman él a bírálat eszközével. A WDR közszolgálati rádió Európa-fórumán például az európai összetartozás nagyszerűségét ecsetelő Merkel szavaira a moderátor megjegyezte, milyen kár, hogy Orbán Viktor (aki addigra, miután előadta különutas, „ijesztően nemzetállami” nézeteit, már elment) ezt nem hallja. Merkel akkor azt válaszolta, lesz alkalma, hogy elmondja a véleményét az érintettnek, akinek a nézeteivel korántsem ért mindig egyet, s akit azok közé sorol, akik azt a benyomást szeretnék kelteni, hogy mindent százszázalékos biztonsággal tudnak. Derültség a hallgatóság soraiban...
Ilyesmire most nemigen kell számítani. Egyrészt ha Merkel tesz is esetleg megjegyzéseket, nem a nyilvánosság előtt. Másrészt érezteti hatását a megszokás hatalma. Berlinben már hozzászoktak a magyar módihoz, tudomásul vették. S nem lényegtelen az sem, amire Kai-Olaf Lang mutat rá: az a tény, hogy 2014-ben Orbán és pártja három egymást követő választáson bizonyult a legnagyobb politikai erőnek, még akkor is figyelemre méltó, ha „a választási rendszer nem volt mentes bizonyos torzulásoktól, és a törvényt is a Fidesz kedvére szabták át”. Mindazonáltal, mivel Németországnak nem érdeke, hogy egy uniós tagállamban kiüresítsék a demokratikus jogokat, ezeket jóindulatú figyelmeztetések formájában a jövőben is szóvá fogják tenni, az alapvető, s főleg a nyilvános kritikától azonban feltehetően tartózkodnak majd, véli Lang, aki szerint a kétoldalú kapcsolatok, a jövő heti találkozó súlypontja a külpolitika lesz.
Meg a gazdaság. A HVG értesülései szerint várhatóan szóba kerülnek a német cégeket hátrányosan érintő intézkedések is. A német fél már korábban kifogásolta az élelmiszer-biztonsági díj drasztikus, ráadásul a külföldi, nagyobb boltokat diszkrimináló emelését, a kiskereskedelemben a „kétéves szabályt”, ami szerint két veszteséges év után a cégnek be kell szüntetnie a napi fogyasztási cikkek árusítását. Mindkét lépés hátrányos a német érdekeltségű magyarországi kereskedelmi vállalatokra, csakúgy, mint a reklámadó, vagyis az RTL-adóként elhíresült intézkedés. Ezekkel szemben együttesen az a kifogás, hogy a magyar kormány intézkedései nem transzparensek, nem kiszámíthatóak, és diszkriminatívak – ami egyébként nemcsak a német cégeket, hanem a többi befektetőt is sújtja. De hogy ne legyenek illúzióink, a kiegyezés sem kecsegtet sok jóval. A hírek szerint még Merkel érkezése előtt megállapodik a kormány az RTL-lel: a „kevesebb reklámadó fejében kevesebb politikai híradó” konstrukcióval a magyar nézők-választók járnak rosszul.
Lesz néhány kérdés, amire – ha egyáltalán napirendre kerül – biztos nem lehet majd alkalmazni a „Magyarországtól tanulhatunk” formulát. Ilyen a bevándorlás kérdése. Az iszlámot immár Németország részének tekintő Merkel – akinek pénzügyminisztere, egyben CDU-elnökségi társa, Wolfgang Schäuble a múlt héten azt találta mondani, hogy „az idegen kultúrákból való bevándorlás ma már hozzátartozik a változó, a világra nyitott Németországhoz” – aligha szeretné eltanulni a bezárkózás orbáni jelszavát, mely szerint „nem szeretnénk idegen kultúrájú kisebbséget Magyarországon”. S az is valószínű, hogy a kormányát nyolcvanszázalékos, tehát négyötödös parlamenti többséggel a háta mögött irányító Merkel hiába is dicsérné az önkorlátozás erényét (Berlinben úgy módosították a Bundestag házszabályát, hogy az ellenzék így is kapjon elegendő teret), a kétharmad minden lehetőségét a maga hasznára fordító Orbán ezt legfeljebb megmosolyogná. Mint az olyan ember, aki mindent százszázalékos biztonsággal tud.
WEYER BÉLA / BERLIN
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
