"Hiába volt minden magyar figyelemfelhívás, az EU inkább a Földközi-tengerre összpontosított", a nyugat-balkáni helyzetre pedig továbbra sincs közös uniós megoldás - magyarázta Szijjártó Péter Luxembourgban, ahol bejelentette, hogy a V4 országai közösen fogják védeni a magyar határt.
Elmondta, hogy le kell zárni az unió külső határait, valamint át kell vállalni a törökországi, jordániai, libanoni és kurdisztáni menekülttáborok finanszírozását, s azonnali segítséget kell nyújtani ezeknek az országoknak, hogy elláthassák az ott lévő menekülteket, hogy ne induljanak útnak Európa felé. Szijjártó Péter kiemelte, hogy 300 millió dolláros segítséget kell nyújtani az iraki Kurdisztánnak, mert a régió gazdasági, költségvetési helyzete romlik, és nem fogja tudni ellátni az ott lévő kétmillió menekültet, akik így szintén útra kelhetnek.

Kitért a miniszter a menekültek elosztását szolgáló uniós kvóták kérdésére is, ismertetve, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja a kötelező kvóták ráerőltetését a tagállamokra, ami tagállami jogokat von el, s sérti a nemzeti szuverenitást.