„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az állatkerti szövetség felfüggesztette a pécsi állatkert tagságát, innen szökött ki a hétvégén egy farkas, amit végül az állatkert igazgatója lőtt ki.
A kiszökött farkas vasárnapi kilövését követően vizsgálatokat indítottak a Pécsi Állatkertnél, ennek lezárulásáig felfüggesztették a tagságát a Magyar Állatkertek Szövetségében - közölte a szervezet.
A Magyar Állatkertek Szövetségének vezetőségének közleménye szerint a napokban többször is egyeztettek a szövetség tagságába tartozó Pécsi Állatkertben, miután szombaton kiszabadult egy veszélyes állatnak minősülő farkas az intézmény területéről. A szövetség sajnálja, hogy a Magyarországon fokozottan védett állatfajnak számító farkast el kellett pusztítani.
A szövetség elvárja, hogy a tagságába tartozó intézmények működése mindenben a vonatkozó jogszabályok és szakmai irányelvek szerint történjen, méghozzá olyan módon, amellyel mindenkinek példát mutatnak állatszeretetből is. A tizenkét állatkertet tömörítő szervezet abban bízik, hogy a vizsgálatok mindent rendben találnak, mert minden fél érdeke, hogy egy biztonságos és és jó állatkert működjön Pécsett.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.