Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az iszapba gázolt egy kerékpárért egy tatai férfi, de kijönni már nem tudott a tómederből.
Derékig süllyedt az iszapba egy 47 éves tatai férfi vasárnap délelőtt. A helybéli egy kerékpárt akart kihozni az Öreg-tó medréből – olvasható a rendőrség honlapján.
A járőrök a zsiliplétrán és a zsilipdeszkákon keresztül közelítették meg a férfit, aki hol a vízben ült, hol a kerékpárját mosogatta. Összefüggéstelenül beszélt, annyit hangoztatott újra és újra, hogy az általa megtalált biciklit nem hagyja ott.
A férfit elsőként a rendőrök próbálták meg kiterelni a vízből. Mintegy 30 perc küzdelem után a bajba jutott 10 méterre megközelítette a száraz partszakaszt, onnan azonban fáradsága miatt már nem tudott továbbmenni. Ekkor hívták a járőrök a tűzoltókat, akik kötelet dobtak a férfinak, annak segítségével húzta ki magát a partra.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.