Megtalálták az egyik Aranykéz utcai robbantó holttestét

Magyarországi információk és innen származó DNS alapján találtak rá és azonosították azt a lelőtt szlovák maffiózót, aki részt vett a budapesti Aranykéz utcai robbantásban.

  • hvg.hu hvg.hu
Megtalálták az egyik Aranykéz utcai robbantó holttestét

Szlovákiában megtalálták az 1998-as Aranykéz utcai robbantásban közreműködő Jozef Hamala holttestét, a hírt a Népszabadságnak a szlovák rendőrség megerősítette, és azt is hozzátették, hogy a magyar rendőrség révén jutottak olyan információ birtokába, hogy Hamalát körülbelül egy évtizeddel korábban agyonlőtték. A maradványokat is Magyarországról küldött DNS alapján azonosították, és a szlovák rendőrség azt mondja, közel állnak a gyilkos azonosításához.

Hamala volt az, aki az alvilág árulójának tekintett Boros Tamás felrobbantásához használt kis Polskit hamis iratokkal megvette – emlékeztet a napilap. Azért halhatott meg, hogy ne fecsegje el, miben vett részt.

A szlovák rendőrségi szóvivő a Népszabadságnak elmondta, hogy német, magyar és cseh kollégáik segítségével az utóbbi időben több, még a kilencvenes években történt maffialeszámolás és gyilkosság még élő gyanúsítottjait fogták el, novemberben például Kölnben fogták el a Kibli becenevű Róbert Lalist, a magát plasztikai műtétekkel elváltoztató keresztapát, akihez kilenc gyilkosságot kapcsol a rendőrség.

AFP / MTI / Mihádák Zoltán

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.