Bíróság előtt a saját gyerekeikkel közösülő ceglédi pár

Elkezdődött annak a ceglédi házaspárnak a pere, akik 2010 és 2013 között szexuálisan zaklatták saját gyerekeiket.

  • MTI MTI
Bíróság előtt a saját gyerekeikkel közösülő ceglédi pár

Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken kedden az a per, amelyben egy ceglédi házaspárt és a férfi apját a család két kiskorú gyermekének molesztálásával, szexuális zaklatásával vádolják – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

A családot a házaspár erősen kifogásolható életvitele miatt 2010. február 16. óta gondozta a Ceglédi Gyermekjóléti Központ. Az első- és a harmadrendű vádlott (a férj és a feleség) is italozott, gyakran veszekedtek, verekedtek, és ennek két kiskorú gyerekük is a szemtanúja volt. Hogy előteremtsék a pénzt az ital beszerzésére, gyermekeiket lopásra bírták rá.

Az ügyészség szerint a szülők a kislány és a kisfiú jelenlétében többször pornográf tartalmú filmet néztek és közösültek egymással, majd 2011-től a lakásukon a kiskorú gyerekekkel rendszeresen szexuális kapcsolatot létesítettek. Emellett arra kényszerítették őket, hogy egymással is szexuális tevékenységet folytassanak. A férfi apja (a másodrendű vádlott) többször is látta, amikor a szülők a gyerekeikkel erőszakoskodtak, később pedig maga is bekapcsolódott a bűncselekménybe. 

A vádirat szerint a szexuális zaklatás egészen 2013 tavaszáig folytatódott, ekkor a gyerekeket ideiglenesen nevelőszülőknél helyezték el. Az első tárgyalási napon az iratismertetés mellett meghallgatták a vádlottakat, valamint felolvasták a róluk és a sértettekről szóló elmeorvosi, illetve pszichológiai szakvéleményeket – mondta a szóvivő.

A per május 4-én szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.