szerző:
hvg.hu

Mégis elindult a nyomozás a Nemzeti Földalapkezelő elnöke, Nagy János és a szervezet alkalmazottai ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt – értesült az Index.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát utasította a vizsgálat lefolytatására, és ezzel felülírta saját helyettese korábbi elutasító határozatát – írja a lap.

Fürcht Pál még februárban jelezte Sallai R. Benedeknek, hogy nem tartja indokoltnak a feljelentését. Az LMP országgyűlési képviselőjének L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár feleségének kirívóan alacsony árú földvásárlása lett gyanús, és feltételezte, hogy bizonyos helyeken nagyon szerény kikiáltási árakkal indul a licitálás.

L. Simon felesége a Velence-tó közelében fekvő festői Nadapon 21 millió 250 ezer forintért vásárolt meg egy 34,4 hektáros Natura2000 besorolású területet a Nemzeti Földalapkezelő földárverésén. A decemberi liciten így hektáronként mindössze 617 ezer forintot kellett fizetnie.

Az alacsony ár annak volt köszönhető, hogy a Nemzeti Földalapkezelő elnöke által aláírt árverési hirdetményben a 20 hektáros nadapi legelőre és a 14,4 hektár szántóra 20 millió 250 ezer forint kikiáltási árat szabtak meg.

Sallai szerint ez az ár az ingatlan fekvése és a környékbeli hasonló ingatlanok árai alapján kirívóan alacsony. A feljelentésben jelezte, hogy ugyanazon a napon 5,8 hektáros árverezett velencei szántó például 10 milliós induló ár mellett 15,6 millió forintért kelt el. Itt a kikiáltási ár több mint 1,7 millió volt hektáronként, az állam bevétele pedig hektáronként 2,7 millió, ami négyszerese annak, amint L. Simonéknál elértek. 

A budapesti főügyész helyettese februárban azzal utasította vissza a feljelentést, hogy a földalapkezelő alkalmazottainak tulajdonosi intézkedései kívül esnek a közhatalmi funkciók ellátásán, ezért nem valósítottak, nem is valósíthattak meg hivatali visszaélést. A hűtlen kezelés pedig azért nem állt meg, mert a vételi ár az árverésen alakul ki, és az ügyész szerint nem a megadott induló ár, hanem a résztvevő személyek licitálása befolyásolja azt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Útra kiszaladt őz miatt ért baleset két motorost Hajdú-Biharban

Útra kiszaladt őz miatt ért baleset két motorost Hajdú-Biharban

Kunhalmi: Nem biztos, hogy lesz közgyűlési többség Budapesten

Kunhalmi: Nem biztos, hogy lesz közgyűlési többség Budapesten

Botka László rommá verte a Fideszt, tudta, mire harapnak a szegediek

Botka László rommá verte a Fideszt, tudta, mire harapnak a szegediek

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

"A legkárosabb, legártalmasabb, legszörnyűbb kormány ez"

"A legkárosabb, legártalmasabb, legszörnyűbb kormány ez"

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet