„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Vásárhely24 úgy tudja, hogy a miniszterelnök kedd este vacsorára volt hivatalos Lázár János hódmezővásárhelyi otthonába, és az éjszakát is ott töltötte.
A hódmezővásárhelyi portálnak olvasók jelezték, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi háza előtt kormányzati autók sorakoznak. A lap úgy értesült, hogy Orbán Viktor a Miniszterelnökséget vezető miniszter házában vacsorázott, majd ott is aludt.
A kormányfő szerda délelőtt Hódmezővásárhelyről utazott tovább a Vajdaságba. Lázár házánál szerda kora délelőtt fotózták le az ott várakozó kormányzati autókat. Orbán Viktor fél tízkor biztonságiak gyűrűjében szállt be mikrobuszába és hagyta el Hódmezővásárhelyt.
Azt nem tudni, hogy a baráti vacsora után egyeztetett-e hivatalosan a két politikus.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?