szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Azt már tudjuk, mit éreznek a szigetországi britek a Brexit-népszavazás után, most viszont olyan briteket kérdeztünk meg, akik Magyarországon élnek, egyelőre még uniós állampolgárként, de ki tudja, meddig. Ők biztosan nem tudják.

Magyarországhoz nagyon ragaszkodnak azok az itt élő britek, akikkel a hvg.hu beszélt a Brexitről. Ezt biztosan tudják. Azt viszont nem, hogy mi lesz velük. Néhányan Nagy-Britanniát, néhányan az unió jövőjét féltik, és közben saját maguk sorsáról találgatnak.

„Egyáltalán nem tartom már nagynak Britanniát”

A múlt heti népszavazás eredménye a nagy számban szavazó idős választóknak (akik közül a legtöbben a távozás mellett tették le a voksukat) és a viszonylag kis számban megjelenő fiataloknak tudható be – mondta Grant Boyd-Gibbins Magyarországon élő brit üzletember. A hvg.hu-nak nyilatkozva azt mondta, úgy gondolja, hogy a távozás melletti kampány hazugságokra, idegengyűlöletre és a bevándorlóktól való félelemre épített. Szerinte bebizonyosodott, hogy a bevándorlók gazdaságilag produktívabb munkát végeznek, mint a bennszülöttek. Azt is kiemeli, hogy sok brit szívesebben élne jóléti támogatásokból, mint olyan keményen végzett munkából, amilyet a bevándorlók nagy része végez, arról nem is beszélve, hogy jó részük lenézi az olyan, főleg bevándorlók által végzett munkákat, mint a takarítás, az ápolás vagy a gondozás.

©

Grant egy személyes példát is megosztott a hvg.hu-val: idős nevelőanyja állandó gondozást és ápolást igényel, és erre a munkára kizárólag Kelet- és Közép-Európából, vagy a korábbi gyarmatokról érkező emberek jelentkeztek. Állítja, hogy a maradás melletti kampányt a legnevesebb közgazdászok és tudósok biztosították a támogatásukról. „Személy szerint nem szeretnék újra Britanniában élni (amelyet már egyáltalán nem is tartok 'Nagy'-nak), de ez számomra amúgy sem új dolog. Imádom Budapestet, a világ egyik legélhetőbb városának tartom” – mondta az üzletember. Szerinte ha még néhány társadalmi feltétel teljesülne ebben az országban – ezeket nem részletezi –, akkor élete végéig itt élne. Ha ez nem teljesül, még nem tudja, hová menne tovább, talán Görögországba vagy Franciaországba.

„Kétszeresen is szégyellem magam”

A 24 éves Curtis Jones két éve él Magyarországon, egy internetes reklámcégnél dolgozik, és amellett, hogy brit állampolgár, walesi is. „Elszégyelltem magam” – azt mondta, ez volt az első reakciója, amikor meglátta péntek reggel a szavazás végeredményét. A szégyen ráadásul kétszeres, mert Walesben többségben voltak a távozás mellett döntő szavazókörök, ellentétben Skóciával, Észak-Írországgal és Londonnal. Szerinte ez nem véletlen, elég összevetni az oktatás színvonalát ábrázoló térképekkel. „Blanae Gwentben, ahol az egyik legnagyobb arányban támogatták a távozást, a legtöbben munkásosztálybeli szavazók” – teszi hozzá.

A barátai azt mesélték neki, hogy az utóbbi hetekben rengeteg vita zajlott az utcákon a szavazásról, ami több esetben is verekedésbe torkollott. Szerinte az Egyesült Királyság még soha nem volt ennyire megosztott, és „már felesleges is Egyesültnek hívni”. Azt mondta, a Magyarországon élő brit közösség most „a semmiben lóg”. Személyesen is szomorúnak tartja, hogy barátai, de még családtagjai is az ellen szavaztak, amiben ő nagyon erősen hitt. „Barátságokat, kapcsolatokat köszönhetek az EU-nak. Ha nincs a mozgás szabadsága, sosem ismerem meg a magyar barátnőmet és a legjobb barátaimat. Azt még nem tudja, hogy kitoloncolják-e Magyarországról, vagy nem, de abban biztos, hogy sokkal nehezebb lesz ezután szabadon mozognia, ami szerinte rendkívül elszomorító.

„Korábban döntöttünk, mint hogy megbeszéltük volna, miről”

„Személyes okokból jöttem el az Egyesült Királyságból, és nagyon aggaszt, hogy csak azért, mert britnek születtem, most az itteni életemre is kihathat az ott élők döntése” – mondta a már évek óta Magyarországon élő Ryan Wilcox. „Csak azt tudom remélni, hogy ha tényleg korlátozni fogják az emberek szabad mozgását Nagy-Britannia és Európa többi része között, akkor lesz elég munka és lakás azoknak, akiknek vissza kell térniük a szülőhelyükre. És ez ránk is vonatkozik...” – tette hozzá. Szerinte mindenképp vannak fontos dolgok, amiket érintett a szavazás, mint például a bevándorlás, az életszínvonal csökkenése vagy az oktatást és az egészségügyet érintő megszorítások. „Ezekről viszont az előtt kellett volna vitatkoznunk, hogy szavazunk róluk” – mondta a brit férfi.

©

„Nem volt különösebb tervem kilépés esetére” – válaszolta kérdésünkre Gareth, aki kicsit több mint egy éve él Budapesten, most egy multinál dolgozik, és nem Brexit-párti. Az eredmény nem lepte meg, azonban úgy hiszi, „teljesen felesleges” döntést hoztak honfitársai. A szavazati arány teljesen szerencsétlen, hiszen az emberek csaknem fele „maradt volna az asztalnál”. Szerinte nemhogy ő, hanem a brit politikusok sem tudják, mi lesz, „ha többé nem lesz jogom itt élni vagy dolgozni”. Azt mondja, mások miatt nem akarja elhagyni az országot, ahol élni szeretne. „Lehet, hogy kérnem kell majd munkavállalási vízumot, de őszintén szólva, nagyon sok ember nem érti, milyen következményei lesznek ennek.”

Azt normálisnak tartja, hogy zömmel az idősek szavaztak a kilépésre, akiket aggaszt, hogy mivé válik Nagy-Britannia, hogyan lesz valami kevésbé brit. A munkásosztálynak pedig alapvetően a brüsszeli beavatkozásból volt elege. Orbán álláspontját sem vitatta, hogy a menekültkérdés is szerepet játszott a kilépésben. Azt mondja, a mentalitás nagyon sokat számított. Szerinte azonban Nagy-Britanniában mindig is volt bevándorlás, az egy multikulturális ország, így őt a migrációellenes érvek nem érdekelték.

„Jön a semmi”

Az essexi születésű (ebben a városban a távozásra szavaztak többen), a CEU-n professzorsegédi állásban dolgozó Simon Rippon szerint a Magyarországon élő britek legalább olyan elkeseredettek és csalódottak az eredmény láttán, mint a Nagy-Britanniában élő magyarok. Ő végig követte a kampányt, szerinte teljesen egyértelmű, hogy végig az emberek félelmeire játszottak rá a politikusok. „Az ellenőrizetlen bevándorlás és az érzés, hogy képtelenek befolyással lenni az unión belüli folyamatokra, mindenképp hangsúlyos volt, de emellett egy általános lázadozó hangulat is eluralkodott a briteken” – mondta a hvg.hu-nak Rippon.

Ő is kitért az idős szavazók nagy számára, de arra is, hogy a szavazók többsége tökéletesen figyelmen kívül hagyta a közgazdászok felhívásait a kiszámíthatatlan kockázatokra. „Most egy hosszú, bizonytalan jövő vár ránk, amíg az új miniszterelnök lefekteti majd a távozás alapjait az uniós szerződés 50. cikkelye alapján.” Most abban reménykedik, hogy a Brexit a körülményekhez képest a legsimábban végbemegy, és nem romlik meg a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Királyság között.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tucatnyian énekelték a Büdös macskát New Yorkban

Tucatnyian énekelték a Büdös macskát New Yorkban

Ön sem alszik jól? Ne legyen kifogása, menjen orvoshoz!

Ön sem alszik jól? Ne legyen kifogása, menjen orvoshoz!

Szlovákiát is megbüntette az Európai Labdarúgó-szövetség

Szlovákiát is megbüntette az Európai Labdarúgó-szövetség

Doku360: "Nem lehetett nem elmondani a legsötétebb titkodat"

Doku360: "Nem lehetett nem elmondani a legsötétebb titkodat"

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

Minden idők egyik legjobb magyar lemezével fog koncertezni a Quimby

Minden idők egyik legjobb magyar lemezével fog koncertezni a Quimby