Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Tetszett a cikk?

A fákat féltő aktivisták szerint értékeik semmisültek meg a bontásra ítélt volt Hungexpo-épületben, a bontó cég viszont azért panaszkodik, mert eltorlaszolták őket a külvilágtól. Egy rendőrt bántalmazó francia férfit kiutasítottak, de úgy döntött, marad. Lassan megsemmisülnek a Hungexpo egykori épületei.

Ma sem múlt el Liget-botrány nélkül a nap. A bontó cég megkezdte a régi Hungexpo, a régi Kertem épületeinek a bontását, ahol korábban a ligetvédő aktivisták felállították a táborukat. A ligetvédők ezt sérelmezték, mert az épületen belül még voltak értékeik, amelyet azóta nem hoztak ki, hogy öt napja az őrzővédők eltávolították őket a bontásra ítélt területről.

Akkor a kopasz biztonságiak korábban azt mondták, hogy egyenként kihozhatják a cuccaikat a ligetvédők, de ezzel csak kevés aktivista élt. Az őrző-védők, illetve bontók most is azzal válaszoltak a holmijuk miatt aggódó aktivistáknak, hogy volt rá öt napjuk, hogy elvigyék a cuccaikat. Meg azt is mondták, hogy nem tudták igazolni az aktivisták, hogy a bent megsemmisült napelem, a könyvek, a ruhák, melyek az őrök szerint büdösek is voltak, az övék. Ha bármilyen panaszuk van, forduljanak a bírósághoz - vetették oda a ligetvédőknek.

A ligetvédők a bontás megkezdésekor kedden raklapokkal, bútorokkal lezárták a terület bejáratát. A bontó cég képviselője szerint így nem tudnak közlekedni, nem adottak a törvényben megszabott feltételek a munkához, és kihívták a rendőrséget is, hogy szüntesse meg az akadályt. A rendőrségnek a ligetvédők viszont azt mondták, hogy ők bejelentett demonstrációt tartanak, és a torlasszal azt akarták elérni, hogy a bentiek ne provokálhassák őket, mivel volt arra példa, hogy köveket, téglákat dobáltak kifelé, vagy vízzel locsolták őket. Különben is a területen van egy hátsó bejárat, az használható - és a hvg.hu tudósítója is látta, hogy a kerítésen is vannak olyan helyek, ahol ki tudnak jönni a bentiek.

"Bajom volt a munkahelyemen"

A rendőrség délig, úgy tűnt, nem kíván állást foglalni a kérdésben. A ligetvédőknek nem jönnének jól további jogsértések, így is 100 eljárás indult a Közlekedési Múzeum előtt történtek miatt (ekkor a bontási területre bejutni kívánó munkagépet akadályozták, valamint a bontásra ítélt épülethez láncolták magukat, akadályozták a kialakítandó kordon építését, valamint a Hungexpo épületeknél ugyancsak akadályozták egy markoló bejuttatását, miután birtokvédelmi határozattal a kezükben a bontók kizsuppolták őket a táborból anélkül hogy a személyes holmijaikat elvihették volna). Józsefváros önkormányzat jegyzője azt írta a hvg.hu-nak, a birtokvédelmi határozat jogszerű volt, és ha valamelyik fél sérelmesnek tartja azt, a bírósághoz fordulhat annak megszüntetéséért. A ligetvédők elmondták, ezt is tették, de láthatóan ennek nem volt halasztó hatálya.

Bontási munkálatok az egykori Kertem udvarán június 12-én
©

A szabálysértésekért személyenként 75 ezer forint volt az átlagos büntetés, amiről helyben, a rendőrségen határozatot kaptak. Az egyik előállított személy elmondta, hogyan is történt mindez. Őt is Kőbányára vitték, ott 7 órán át tartották előállítva. Azokat vitték be, akiket korábban aznap már a birtokvédelmi határozat értelmében kiutasítottak a tábor területéről, majd később például tiltakoztak a munkagép ellen - őket a szabálysértés folytatása miatt vitték el. A nő nem telefonálhatott, "bajom is volt ebből a munkahelyemen", mivel délután kellett volna mennie dolgozni.

A TASZ segít a ligetvédőknek, de ez leginkább a tájékoztatásban merül ki, mondja az aktivista. A bírságok összegyűjtésére már alakult közösségi összefogást hirdető oldal. A nő azt mondja, közel lakik a Ligethez, ki szokott járni, figyeli a történéseket. Már egy ideje kereste azt a tiltakozó csoportot, ahová be tudna csatalkozni, eddig tüntetéseken vett részt, különböző csoportokban volt aktivista, de nem volt eredménye a munkájuknak. Ő ki tudta hozni a bent, a táborban hagyott biciklijét, de hallott olyanról, akinek a laptopja még mindig bent volt.

Hallott a drogvádakról is, ő, aki már egy ideje sokat volt bent a Ligetvédőknél, nem tapasztalt ilyesmit, "nem éreztem fűszagot", inkább arra emlékszik, hogy azt is kiküldték, aki részegen ment be a táborba. Jógázás volt, salátákat csináltak a vegánok. Nem szabad elfelejteni, hogy márciusig a hely drogtanya volt, tehát, ha a rendőrök találtak is valamit, az akár korábbról is származhatott.

"Olyan szép ország ez, maradok"

Egy ítélet született, egy francia férfit hatóság elleni erőszak miatt ítéltek el. A ligetvédők szerint nem kapott tolmácsot, amikor előállították, az eljárásban nyolc rendőr tanúskodott ellene. Csillag Ádám, szintén előállított filmes videofelvétele azonban szerintük, és a férfi szerint is tisztázza őt. Ennek ellenére elítélték, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és ki is utasították az országból.

Rendőri intézkedés a Kertem előtt július 6-án
©

A férfi, akit Anthony Beaumier-nek hívnak, elmondta a hvg.hu-nak, hogy egyedül jött Magyarországra májusban, itt akar dolgozni, "csak egy ötlet volt", valahonnan a belga határról. Aztán itt értesült a Liget-történetről, és úgy gondolta, beáll. Pénze nincs, a ligetvédők közösségében kap enni - Franciaországban ezek a közösségek jóval gyakoribbak és erősebbek, mint idehaza. Ott is vannak ügyek, legutóbb a Nantes melletti repülőtér építése csapta ki a biztosítékot. A zajtól, légszennyezéstől tartva 300 környezetvédő táborozott le az építési területnél, és 20 ezer ember bénította meg a közelekdést a környéken, hogy lassítsa, ellehetetlenítse a közlekedést. A beruházó cég beperelte a tiltakozókat, és ezer euró kártérítést követel személyenként a bepereltektől a Guardian cikke szerint.

Beaumier a kiutasítás ellenére sem tervezi, hogy elhagyja az országot, "olyan szép ország", itt marad. Azt állítja, nem szándékosan ütött, véletlen volt az incidens. A csak franciául beszélő férfi szavait Németh Kálmán fordította le a hvg.hu-nak. Az idős férfi kertész, a ligetvédők márciusi megjelenése óta a táborban volt. Biokertészetet alakított ki a helyszínen, épp most fordult termőre a paradicsom, de ültetett uborkát, padlizsánt, káposztát is. Ezek most mind az enyészetté lesznek a bontással. A kárát be is jelentette a helyszínen lévő rendőröknek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kevés szabálytalanságot találtak az újranyitott boltoknál

Kevés szabálytalanságot találtak az újranyitott boltoknál

Ha irodában dolgozik, itt az ideje megtanulnia a kifejezést: szoftverrobot

Ha irodában dolgozik, itt az ideje megtanulnia a kifejezést: szoftverrobot

Strandon szállt le egy II. világháborús repülő – videó

Strandon szállt le egy II. világháborús repülő – videó