Magyarországot tartja a legantiszemitábbnak Lauder – megszólalt a Mazsihisz

Magyarországot nevezte Európa legantiszemitább országának Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke az Observer szerint. Az interjú nagy port vert fel itthon, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke levelet írt a WJC-nek az ügyben.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyarországot tartja a legantiszemitábbnak Lauder – megszólalt a Mazsihisz

Leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában – közölte Ron Lauder, a WJC elnöke az Observernek adott interjújában. Szerinte ez részben a neonáci Jobbiknak köszönhető. De Magyarországon szobrokat állítanak Horthy Miklósnak, aki szintén náci volt, az alkotmány szövegéből pedig kivették a holokauszt szót – tette hozzá.

Az interjú nagy port vert fel a Mazsihiszban, amelynek elnöke, Heisler András, a WJC alelnöke levelet írt aggályairól a nemzetközi szervezet vezetésének az interjú miatt.

Azt írta, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler szerint ugyanis a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik, Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként pedig a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.

Az elnök azért jelezte, hogy emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a kormányzat között vannak nézeteltérések. De hozzátette, a Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, és folyamatosan lehetősége van azokat a kormány képviselőivel megvitatni.

Heisler arra kérte a nemzetközi zsidószervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihiszhez forduljanak. Egyben felajánlotta a WJC vezetésének a szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.