A korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium által adományozott Pro Turismo-díjat idéntől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adja ki.
Az NFM díjára, mint a Magyar Közlönyben olvasható, a turizmusért kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, azaz Bienerth Gusztáv, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója (az MFOR szerint Guller Zoltán vezeti az ügynökséget, de Bienerth felügyeli), valamint turisztikai és vendéglátó-ipari szervezetek jelölnek, és azért épp szeptember 27-én adják át, mert ez a turisztikai világna.
Bienerth Gusztávról és Guller Zoltánról akkor írtunk, amikor kiderült, a kormány új intézményrendszert alapított a meglévő helyére a turisztikai ágazat irányítására. Az egész ötlet Rogán Antal neve fémjelezte, és azon a konferencián, amelyen előadta az új koncepciót, Orbán Ráhel és Andy Vajna is jelen volt.
Ki kaphatja az elismerést? Aki kiemelkedőt alkotott a turisztikai tevékenység irányításában, tervezésében, vagy a nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén. Évente maximum hatan kaphatnak Pro Turismo-díjat.
Ön kinek adna Pro Turismo-díjat? Orbán Ráhelnek, amiért magánútján még arra is hajlandó volt, hogy a bahreini energetikai miniszterrel feszengjen? Vagy Orbán Viktor török barátjának, az üzletember Adnan Polatnak, aki arra sem volt rest, hogy magyar újságírókat vigyen Törökországba, hogy a paradicsomi török állapotokról csináltak összeállítást, hogy felturbózzák a magyar turisták aktivitását? Esetleg Rogán Antalnak, akinek ötlete, a letelepedési kötvény által sok-sok gazdag külföldi jöhetett Magyarországra?
(A cikk korábbi verziójában az szerepelt, hogy az NFM egy új díjat hozott létre, ez tévedés volt.)