Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A köztévében vasárnap óránként nagyjából háromszor bemondták, hogy "jó hírre várnak" a migránsok Belgrádban, arra számítanak, hogy megnyitják előttük a határt hétfőn.
Hosszú sorokban kígyózó migránsokat mutogattak az M1-en vasárnap, a népszavazás napján, a tudósító pedig arról beszélt, a migránsok kedvező hírekre, határnyitásra számítanak hétfőn, a népszavazás másnapján. Erről nyilatkozott is nekik egy férfi, aki egy ételosztáson sorban álló sorstársától hallott a határnyitásról, aki meg egy magyar rokontól értesült erről. Azt sem a tudósító, sem a műsorvezető nem mondta, hogy ennek a pletykának semmi alapja nincs, cserébe elmondták viszont, hogy Belgrádban ezer, Szerbia többi részén 8-9 ezer migráns várakozhat.
A keddi tudósítás szerint a Belgrádban tartózkodó migránsok már a magyar-szerb határ megnyitásáért demonstrálnak. A helyszíni tudósító szerint többen éhségsztrájkba, tiltakozásba kezdtek. A tudósítás szerint 150-200 ember indult el csomagokkal az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának belgrádi épülete elé. A tudósítónak azt mondták, gyalog mennek majd a magyar határ felé.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.