Vége a találgatásoknak: nem lesz békemenet az olimpiáért

A CÖF elnöke a Magyar Időknek árulta el, hogy felhergelt tömegeket nem érdemes az utcára vinni.

  • hvg.hu hvg.hu
Vége a találgatásoknak: nem lesz békemenet az olimpiáért

Hiába állította a békemenet-szervező, Demokrata-főszerkesztő Bencsik András, hogy a Momentum aláírásgyűjtésében részt vevő budapestiek hazaárulók, hiába lebegtette be az újabb menetet a szintén szervező Stefka István, a CÖF elnöke, Csizmadia László most pontot tett az ügy végére: nem lesz békemenet az olimpiáért.

Hogy miért nem?

Az erkölcsi megvetés óriási, a felhergelt tömegeket ugyanakkor nem szabad utcára vinni.

MTI / Soós Lajos

A Magyar Időknek tett nyilatkozatában ezért elmondta, "tömegesen kap a Civil Összefogás Fórum üzeneteket, hogy a békemenet utcára menjen, bizonyítva, hogy a fővárosiaknak csak töredéke ellenzi az olimpiai pályázatot".

És az is kiderült, hogy – például Bánki Erikkel ellentétben – Csizmadia nem külső erőknek tudja be a budapesti pályázat ellehetetlenítését, hanem "belső árulás történt".

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.