szerző:
hvg.hu

Egyre több magyar tart Oroszországtól, illetve a magyar kormány oroszbarátságától - derül ki egy friss felmérésből.


Az oroszokkal tolták el - ezzel a címmel ismerteti a Vasárnapi Hírek annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyet a Publicus Intézettől rendelt meg.

A novemberi 57 százalékkal szemben eszerint idén áprilisban már csak a megkérdezettek 45 százaléka gondolta azt, hogy az Orbán-kormány külpolitikája valóban Magyarország érdekeit szolgálja. Még feltűnőbb változás, hogy a fél évvel ezelőtti 9 százalék helyett most 26 százalékos szavazatarányt kapott az a válasz, mely szerint a magyar külpolitika elsősorban az orosz érdekek szolgálatában áll.

Ugyanekkor a novemberi 32 százalékkal szemben ezúttal 42 százalék vélekedett úgy, hogy Oroszország inkább veszélyt jelent Magyarország számára. Igaz - nyilván nem függetlenül az intenzív kormánypropagandától -, a válaszolók 37 százaléka Soros Györgyöt, 29 százaléka az Európai Uniót, és 22 százaléka az USA-t is ugyanagy minősítette. Arra a kérdésre azonban, hogy ha választani kellene, melyik nagy hatalmi központhoz kellene közelednie az országnak, 53 százalékot kapott az EU, és csupán 9 százalékot Oroszország.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!