„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Sok a dolguk a tűzoltóknak az ország délkeleti része felett átvonult vihar miatt.
A Csongrád megyei Magyarcsanádon tíz házban keletkeztek károk, egy épület súlyosan megrongálódott, húszban nincs áram a csütörtök délelőtti vihar után. Nagylakon harminckét épületben tett kárt a vihar, három súlyosan megrongálódott, és ott is húsz ház maradt áram nélkül.
A hódmezővásárhelyi, a szegedi és a makói hivatásos tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a károk felszámolásán – írják a katasztrófavédelem oldalán.
Szegeden egy tizenkét méter hosszú, harminc centiméter átmérőjű faág hasadt le a viharban, akadályozta az alatta lévő út forgalmát, a tűzoltók szedték le.
Apátfalván egy tizenöt méteres fa dőlt rá egy épületre, a makói hivatásos tűzoltók avatkoztak itt be.
Békés megyében, Orosházán, nagyfeszültségű vezetékre dőlt egy fa. Battonyán több helyen úttestre, távközlési vezetékekre szakadtak rá nagyméretű faágak. A megye tűzoltói ahogy felszámolták valahol a károkat, azonnal vonulnak a következő helyszínre, annyi a dolguk – közölték.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.