Az Index kérdéseire küldött hatósági válaszokból kiderül, hogy állandó a rendőri jelenlét ezen a részen az elmúlt időszak kábítószerrel összefüggő, valamint erőszakos incidensei miatt.
Ilyen volt az, amikor augusztusban lerúgtak egy kutyát a gazdája mellől az 1-es villamosról, vagy amikor ugyanazon a járaton megvertek egy nőt. A múlt héten pedig egy holttest került elő a 2-es metró állomásának közelében, és több zavart embert is kórházba vittek, valamint egy drogdílert is elkaptak, aki a Hős utcában terítette a kábítószert.
A lappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy augusztus 20-a óta a környékről 81 főt állítottak elő, közülük 45 ellen indult büntetőeljárás. 43 esetben kábítószer-birtoklás, kettőben pedig -kereskedelem miatt.