Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Váratlan "vendég" bukkant fel, szájkaratéba fordult a KDNP-s Hollik István sajtótájékoztatója.
A KDNP-s Hollik István kedden a Móricz Zsigmond körtéren tartott sajtótájékoztatót, nem messze a Momentum Mozgalom egyik aláíró standjától, ahol a civiltörvény elleni népszavazáshoz gyűjt aláírásokat a párt.
A kormánypárti politikus „Soros-hálózatróll” beszélt, amikor a Momentum egyik elnökségi tagja, Soproni Tamás a mikrofonok elé lépett, és azt mondta: felháborító, hogy a „jól fűtött” autójából kipattanó kormánypárti képviselő azokat támadja, akik a nemzeti érdekeket védi.
Soproni Tamás megpróbálta megígértetni Hollik Istvánnal, hogy engedi megtartani a kormány a népszavazást és nem futamodik meg úgy, mint az olimpia ügyében, ha a Momentum össze tud most gyűjteni 200 ezer aláírást. Válasz erre nem jött.
A két politikus elbeszélt egymás mellett. Hollik István azt próbálta lassan, tagoltan magyarázni, hogy a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatóján vannak éppen, Soproni Tamás pedig, valamivel szaporább tempóban ismételgette, hogy kamukonzultációt indított a kormány szerintük.
A Momentum YouTube-csatornájára feltöltött videóból nem derül ki, vezetett-e valahova a vita.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.