Soros 400 millió dollárja nem volt elég a demokrácia alapjainak kiépüléséhez

„Az alapítványaim segítségével megnyertük a harcot a kommunista diktatúra ellen, most éppen ott tartunk, hogy elveszítjük a csatát a nacionalista diktatúrával szemben” – mondta Soros György Krisztina Koenennek, a Frankfurter Allgemeine Zeitung riporterének még 1994-ben. Pedig akkor még nem is tudott, tudhatott arról, hogy a veszély előidézésben – ha közvetve is – részt vett. Az illiberális állam programját meghirdető fideszesek – élükön Orbán Viktorral – oxfordi tanulmányait ugyanis a nyolcvanas évek végén épp a magyar származású milliárdos ösztöndíjai tették lehetővé.

Az ifjú Orbánnal kapcsolatban Sorosnak egyébként nem sok emléke van. Mint az idézett interjúban fogalmazott: a támogatói tevékenységének az is az egyik szépsége, hogy a részletekről ő, az alapító szinte semmit sem tud. Hogyan lettem alapítvány? címmel 1991-ben a 2000 című folyóiratban megjelent cikkében ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy „a jótékonykodás egyik paradoxona, hogy a kedvezményezettet személytelen tárggyá változtatja”, ezért ő a kezdetektől igyekezett a háttérben maradni. S mivel az állampárt eleve tiltotta az alapítvány tevékenységének reklámozását, Soros neve – amiről sokáig azt sem lehetett tudni, hogy személyt takar – ezáltal még legendásabbá vált.

HVG

A magyar kormányzati kommunikációban újabban Európa mumusaként szereplő Soros egyébként nem a szokványos úton lett Magyarország – és a közép-európai régió – legjelentősebb magánmecénása. Mások akkor kezdenek jótékonykodni, amikor már meggazdagodtak – ezzel igyekezve  javítani a róluk kialakult esetleg negatív képet –, Soros viszont a támogatások elindításakor, 1980-ban egyáltalán nem volt közismert. Csupán – ahogy ő fogalmazott – úgy érezte, elegendő vagyona gyűlt össze, amit csak úgy tartott értelmesnek tovább gyarapítani, ha azt is tudja, mihez kezd vele. S mivel a filozófusnak indult, Magyarországról 1947-ben kivándorolt üzletemberre nagy hatással voltak Karl Popper nyitott társadalomról alkotott nézetei, ennek megvalósításához – egy kudarcos dél-afrikai kísérlet után – a kelet-európai fiataloknak adott ösztöndíjakkal próbált közelebb jutni. Emellett olyan emberi jogi szervezeteket támogatott, mint a lengyel Szolidaritás és a csehszlovák Charta 77.

„Én csak pénzt fektettem olyan dolgokba, amelyekre mások az életüket tették” – csökkentette később a rendszerváltásban játszott saját szerepét. Amelyről a bevallása szerint egy másodpercig sem hitte, hogy bekövetkezhet. Akkor is csak a rendszer belső gyengítésében reménykedett, amikor magyarországi tevékenységét elkezdte: fénymásolókat adományozott különböző magyarországi szervezeteknek. Az akcióval sikerült fellazítani az állam információs monopóliumát, rámutatva, hogy létezik alternatíva, ellentétben azzal, amit a hivatalos állami propaganda sugall.

Soros beismert magyarországi „vonzalma” összefügg ugyan családi gyökereivel, de kivételezni nem akart: az ösztöndíjasok között például ugyanannyi volt a lengyel, mint a magyar. S ahogy az 1991-es visszaemlékezésében megfogalmazta: „a zsidóságom sem nyilvánult meg törzsi lojalitásban”. A kisebbséghez tartozásának tulajdonítja ugyanakkor azt, hogy „képes vagyok más szempontból nézni a dolgokat”.

Miniszterelnökség

Már a kezdet kezdetén kiderült, hogy az ösztöndíjasok nem nyilvános kiválasztása hosszú távon nem járható: a döntéseknek formát kell adni, amihez az alapítványi szervezet a legalkalmasabb. Ehhez azonban – ismeri el Soros – kollaborálnia kellett a fennálló hatalommal.  „A kommunisták úgy fogták föl, hogy én vagyok az amerikai nagybácsi, aki elég naiv ahhoz, hogy kihasználják.” A támogatások odaítélésére végül is vegyes bizottságot hoztak létre, amelybe az MTA és az alapítvány is delegált tagokat. A magyarországi alapítvány sikere ugyanakkor nagymértékben Vásárhelyi Miklósnak  – a Nagy Imre-kormány egykori szóvivőjének – az érdeme is volt. Soros a nyolcvanas évek végén évente mintegy 3 millió dollárt költött Magyarországon, ami az akkori közoktatási és kulturális költségvetés 10-20 százalékára rúgott, és komoly segítséget jelentett a függetlenségre törekvő tudományos, szellemi és művészeti műhelyeknek, alkotóknak.

A sors fintora, hogy  a rendszerváltással eljött szabadabb világ nem a nyugodt működést, hanem a konfliktusok sorát hozta Soros és magyarországi alapítványa számára. A „piacon” új szereplők jelentek meg, a választások nyomán hatalomra jutott Antall-kormány pedig lényegében hallani sem akart együttműködésről. Ám Sorost idézve: „ahogy erősödött az új vezetés nacionalista beállítottsága, úgy talált magára az alapítvány”.

Az ellenzékiség bélyegét azzal is kiérdemelte, hogy az alapítvánnyal korában szoros kapcsolatban állók közül többen az ellenzéki pártok – az SZDSZ és az akkor még liberális Fidesz – soraiban folytatták. S bár az alapítvány pártokat elvből nem támogatott, a rendszerváltáskor mégis tőle kapta a legtöbb támogatást (6 millió forintot) a Fidesz – igaz, épp azzal a feltétellel, hogy nem alakul párttá. A pénzt Orbánék megkapták, majd pár hét múlva párttá alakultak.

Zacsek Gyula MDF-es képviselő 1992-ben a Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról címmel jelentette meg a Magyar Fórumban azt az elméletét, amely visszaköszön a mai kormánypropagandában: hogy ugyanis Soros kozmopolita-liberális összeesküvés részeként a magyar nemzet rontására tör. Ennek egyik eszközeként Zacsek az akkoriban alapított, Soros által több mint 250 millió dollárral támogatott CEU-t nevezte meg. Amelynek Lázár János minapi elszólása alapján az alapítója menekültügyben vallott nézetei miatt kell a bezárás veszélyével szembesülnie.

A magát olykor „állam nélküli államférfinak” is nevező Soros magyarországi alapítványa a majd három évtizedes működése során döntően a politikától távoli területeken fejtette ki tevékenységét (lásd fenti ábránkat). Amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adományozta Sorosnak, a laudációjában maga is azt emelte ki, hogy az alapítvány működésének értéke és hatása felbecsülhetetlen abban a folyamatban, amely „a diktatúrákat elszenvedő európai országok szabadságához vezetett”. Soros – akit most budapesti díszpolgári címétől is megfosztana a KDNP – úgy látja, ő csak „feljavította a talajt” olyan társadalom kialakításához,  „amely kevésbé fogékony a szélsőségekre”. S bár 2008-ban úgy ítélte meg, hogy az alapítvány betöltötte eredeti küldetését, s mivel kiépültek a demokratikus társadalom alapjai, ezért a magyarországi szerepvállalást elegendő csupán néhány programra és a CEU működtetésére szűkíteni, ma már jól látszik, hogy ebben alapvetően tévedett.