Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Vannak, akik jól fekszenek, de rosszul alszanak; én rosszul fekszem, de jól alszom – a mondást egy, politikai okokból a múlt rendszerben bebörtönzött paptól hallottam. Nem tudom, hogy azok a politikai helyezkedésben mindenki másnál jobban teljesítő, üzletembernek mondott kormánykegyencek, akikről e heti címlapsztorink szól, éjszakánként álmatlanul forgolódnak-e. Afelől viszont semmi kétség, hogy az állami milliárdokból megmentett, majd a haveri kézbe átjátszott, újabban a kormányzati médiafelvásárlásoknál házipénztárként használt MKB körül sertepertélők nem briliáns elméjüknek köszönhetik a boldogulásukat.
De nem csak a Mészáros klán tagjai vagy a Matolcsy rokonok köszönhetik üzleti sikereiket a Nagy Vezérhez fűződő kapcsolataiknak.
A paksi bővítésből a miniszterelnök édesapja és testvérei is busás hasznot húznak – derül ki Gazdaság rovatunk Vasakarat című írásából.
Akik a korszellemmel kötnek házasságot, hamar megözvegyülnek – legalábbis a népi bölcsesség szerint. Egyelőre úgy fest ugyanis, hogy a populista politika, amely Orbánt és Tsai-t is olyan kiváltságos helyzetbe röpítette, hogy még az országban dúló fideszes szabadrablásnak sincs aki megálljt parancsolhatna, egész Európában fertőz. Ennek a kézzelfogható jeleit Világ rovatunk összegezi, azt a konklúziót szűrve le, hogy bár a populizmusnak sokféle válfaja létezik, általános jellemzője, hogy követői a világot két homogén, egymással kibékíthetetlen ellentétben álló csoportra osztják fel. Ezt teszi Orbán is, amikor az Európai Uniót kvázi első számú ellenségnek tünteti fel, nem értve meg – amiről Lengyel László esszéje szól – az európai változások lényegét.
A népet nem lehet leváltani, még akkor sem, ha a cenzust sürgető Jobbik azt gondolja is, hogy ha csak Magyarország tanultabbjai szavazhatnának, akkor Orbánéknak befellegzett, pedig – mint véleményszerzőnk fogalmaz – éppen a kezdeményező párt szagolgatná alulról a parlamenti küszöböt.
A magyarok többsége – a kormány legnagyobb bánatára – az unión belül képzeli el hazája jövőjét.
Nem pedig olyan világban, ahol, mint Kínában, 97 hatóság adatainak összegzésével minden egyes polgárról 5198 információt összegez a „társadalmi tisztesség rendszere”, amelynek alapjait most készül lerakni a magyar kormány.
Bár annak idején a legtöbben valószínűleg azért szavaztak Magyarország uniós csatlakozására, mert úgy gondolták, jobban fog menni a soruk, a józanabbak döntésében vélhetően már akkor benne volt valamifajta történelmi léptékű országféltés is. Korábban egy-egy nagyhatalom rabláncán vagy az országnak egymagában kellett a nehézségeket átvészelnie. A következő évtizedekben újabb, előre nem látható világveszedelmek fenyegetnek, hatalmi, gazdasági, ökológiai jellegűek egyaránt. Közhely, de igaz: a bajok elhárítására együtt több az esély, s az egységben megélt válságokban Magyarország nem mások segítségére, könyörületére van utalva. A sok országból álló egységben nem húzhatja el egyetlen nagyhatalom a maga oldalára az egész politikát, gazdaságot, mint tette azt a hitleri Németország vagy a Szovjetunió, magával rántva a magyarokat is. A kiegyenlítési kényszer együttműködésre készteti a résztvevőket – Szellem rovatunk cikke szerint valami hasonló történt az 1867-es kiegyezés idején is –, s ez adhatna ma is biztonságot Magyarországnak a „régen tépő balsors” ellen.
