„A gyűlölet rombolja a lelket.” Ezzel a plakáttal üzentek a berlini evangélikusok a szélsőséges AfD parlamentbe jutásával zárult német parlamenti választások után. Magyarországon a plakátoknak egészen más a funkciójuk: az aktuálisan gyűlölendő ellenséget jelölik ki. Minél több a társadalomban felgyülemlett indulat, minél magasabbra hág – mint valami hatásvadász horrorfilmben – a rettegés, annál jobb munkát végeznek a lebutított üzenetekkel operáló politikai propagandisták. Ezért kell, mint címlapsztorinkból kiderül, hajuknál fogva előráncigált érvekkel – mint például a „településkép védelme” –
lényegében politikai cenzúrának alávetni, hogy kinek szabad és kinek nem szabad plakátok útján konzultálnia a nemzettel.
„Ezek ugyanazok” – énekli Bródy János, aki a bőrén tapasztalta, milyen, amikor például cenzúrabizottságokban döntenek egy-egy dalszövegről. Interjújában a rezignált „nyugger” arról is beszélt, mi lehet az oka, hogy az őt a pártállami időkre emlékeztető közállapotok ellenére a fiatalokban nyomát sem látja annak a lázadásnak, ami az ő generációját hajdan jellemezte.
Pedig volna min felháborodni. Mondjuk, amikor – mint Cégdögkeselyűk című írásunkból kiderül – elvben zár alatt lévő vagyontárgyak, például a Buda-Cash egyik ékköve, a patinás budai környezetben lévő irodaépület, egyszer csak feltűnik a piacon. A fizetési nehézséggel küzdő cégek, családok ingatlanai, ingóságai valóságos aranybányák azoknak, akik a megfelelő információk birtokában vannak. De helyzeti előnyt élveznek azok a határon túli magyar vállalkozók, helyi potentátok is, akik budapesti állami támogatásától – Fókuszban rovatunk cikke szerint – a Fideszben okkal remélhetik majd a politikai hála kifejezését levélszavazatok formájában. Másfajta helyzeti előnyt élvez a paksi atomerőművet építő Roszatom. Gazdaság rovatunk cikke alapján nagyon úgy fest, hogy
27 évvel a csapatkivonás után ismét lesz Magyarországon orosz reptér:
csak most épp az ideiglenesen hazánkban állomásozó moszkvai atomlobbi lesz a pécsi terület gazdája.
Az idő kerekének másfajta visszaforgatási kísérletéről tudósít a katalánok harcáról szóló írásunk a Világ rovatban. Az elszakadáspárti barcelonaiak már a Franco-rendszer visszatéréséről beszélnek. Madrid eközben náci módszerekkel vádolja a gyermekeket is a kampányuk szolgálatába állító katalán vezetőket. E feszültségterhes pillanatokban érdemes a „hosszú exponálási időkkel” dolgozó megfigyelőkre hallgatni, mint például a Szellem rovatunkban megszólaló dokumentarista-fotográfus Korniss Péter. Szerinte a fotózás tömeges megjelenése nyomán nem a technikai bravúr, hanem a gondolkodás az, ami megkülönböztethetővé teszi az alkotókat. Az MMA-ból kilépett művész arról is vallott, mennyire megviseli a napjainkat uraló kirekesztő, ellenséges légkör, amely ellen úgy védekezik, hogy „a politikai gyűlölködést nem hagyom átterjedni a magánviszonyaimra”.
Ha már a berlini evangélikusok szavai nem hallatszódnak idáig, legalább II. János Pál pápa buzdítását érdemes volna a magyar templom kapujára is kifüggeszteni: Ne féljetek!
