Ahhoz képest, hogy közel egy évszázada, 1920-ban jutott be először nő a T. Házba (az akkor 36 éves szerzetes, Slachta Margit személyében), a budapesti Országgyűlés némi túlzással ma is sajátos férfiklubnak számít. A parlamentben, ahol az 1930-as években már három hölgynek volt képviselői mandátuma, ez idő szerint összesen húszan reprezentálják a szebbik, s 179-en az erősebbnek mondott nemet. Az Európai Unió 28 állama közül ennek alapján a magyar számít a leginkább macsó társadalomnak: egy pár éve publikált elemzés szerint Olaszországban például kétszer, Németországban háromszor, Hollandiában közel négyszer annyi nő ül a képviselőházban, mint errefelé. A férfidominancia újabban a legtöbb arab államban sem olyan erős, mint a Kossuth Lajos téren, ahol a népesség 52 százalékát számláló nőtársadalmat a törvényhozók 10,1 százaléka reprezentálja.
HVG
Ma már a katonaságnál is előrébb tart az emancipáció, mint a T. Házban: a magyar honvédség kötelékében ez idő szerint kilencezer „hadfi” mellett ugyanis háromezer tiszt és tiszthelyettes nő szolgál. Miközben idehaza hosszabb ideje különféle intézmények működnek a nemek közötti diszkrimináció csökkentéséért, a Magyar Tudományos Akadémia például mindmáig súlyosan szegregált testületnek számít. Az MTA falain belül még a parlamentnél is alacsonyabb arányban, 20–22 fővel képviselteti magát e hároméves ciklusban a „második nem”, míg a férfiak száma 340–350 között változik, ami 93 százalékos férfidominanciát jelez. A tudós társaság, illetve az Országgyűlés és az eddig még nem említett magyar kormányok között lényegét tekintve legfeljebb annyi a különbség, hogy míg az Akadémián (ha csigatempóban is, de) emelkedik a hölgyek száma, a szűkebb kabinetből ebben a ciklusban már végképp eltűntek a nők.
A három hatalmi ág közül a leginkább kiegyenlített létszámviszonyok az igazságszolgáltatásban alakultak ki mára Magyarországon. A 20 hazai törvényszék közül például 12 élén már elnöknők állnak, míg az elnökhelyettesi székben 9 hölgy található. A nők előretörése az igazságszolgáltatás vezető pozícióiban azért is érdekes, mert a háború előtt még a bírói pulpitusra sem ülhettek fel Magyarországon.
HVG
Jelentős aszimmetria a férfiak és a nők száma között nemcsak egyes állami intézményekben alakult ki itthon, hanem bizonyos élethelyzetekben is. A házassági bontóperek kétharmadát valami titokzatos törvényszerűségnek engedve az utóbbi negyven évben például rendre a nők kezdeményezik. Tavaly például 12,8 ezer asszony nyújtott be ilyen keresetet a bíróságokon, míg a férjek közül összesen 6,7 ezren kérték a házassági kötelék megszüntetését. A Btk. megsértésekor viszont az „uraságok” aktívabbak: a bűncselekmények 85–90 százalékát férfiak hajtják végre, s csak a fennmaradó 10–15 százalékért tartoznak felelősséggel a hölgyek, akiknek aránya a börtönbe kerültek közt többnyire még ennél is alacsonyabb.
A végzetes önagresszió alapvetően ugyancsak maszkulin deviancia, az öngyilkosságok mintegy háromnegyedét évről évre férfiak követik el, s csak a többi esetben volt nő a tettes – s egyszersmind az áldozat is. A két nem élettartama között szintén komoly eltérés alakult ki az utóbbi fél évszázadban: a nők Magyarországon átlagosan közel tíz százalékkal (mintegy 7 évvel) tovább élnek, mint az urak. Az ebből fakadó túlzott aszimmetriát a természet mintha úgy akarná némiképp korrigálni, hogy a világra jött fiúcsecsemők száma évről évre 5–7 százalékkal felülmúlja itthon a lány újszülöttekét (sőt háborús időszakokban a differencia olykor a 8 százalékot is meghaladja).
A cikk a HVG 2017 karácsonyi dupla számában jelent meg.
