Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nőről egy ismerőse készített felvételt, ahogy veri a kisfiát, ezután indult eljárás.
Naponta bántalmazta gyermekeit – ezzel vádoltak meg egy nőt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében az RTL Klub beszámolója szerint.
A vádirat szerint az anya agresszív volt, és kegyetlenül bánt 5 éves lányával és 6 éves kisfiával, akit szinte naponta bántalmazott.
A nőt fél évvel ezelőtt jelentették fel, mikor a család egyik ismerőse videóra vette, ahogy földön fekvő fiát üti és rugdossa.
A rendőrség három hónap nyomozás után lezárta az ügyet, a nő ellen pedig vádat emeltek, már a bírósági tárgyalása is elkezdődött. A csatorna beszámolója szerint a gyerekeket elvették a nőtől, őket rokonok nevelik, de a nő szabadlábon védekezik.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kér az anyára, és hogy ne kaphassa vissza a gyerekeket. A nő tagadta, hogy rendszeresen bántalmazta volna a gyerekeket, és azt mondta, nagyon szereti őket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.