Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A bíboros kérésére nem tartják meg az eseményt.
Ahogy korábban megírtuk, mégsem lesz megemlékezés és szentmise Horthy Miklós és menye emlékére szombaton – az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján – Budapesten. Ezt a szervezők nevében Osztie Zoltán jelentette be a Szemlélek blognak adott interjúban.
A Népszava most azt írja, hogy Osztie plébánostól személyesen Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte, hogy ne rendezzék meg a misét. A plébános megerősítette az értesülést.
Szerda este még úgy volt, hogy az eseményt – bár hatalmas volt a felzúdulás, amikor kiderült, hogy azt épp a holokauszt nemzetközi emléknapján kívánják megtartani – nem fújják le. Akkor a két meghívott politikus, Lezsák Sándor és Boross Péter is úgy nyilatkozott, hogy részt vesz rajta.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.