szerző:
hvg.hu

Emlékezetes, a házelnök egy szombaton nyilvánosságra került felvételen arról vallott, hogy a Fidesz "földrajzi bűvészkedéssel" rajzolta át az előző választások előtt a választókerületeket. Tuzson Bence szerint ezzel semmi gond.

Kövér László minden szava vállalható – közölte a Hír Tv szerint Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, miután vasárnapi sajtótájékoztatóján arról kérdezték, mi a véleménye a házelnök zárt körben elmondott, egy nappal korábban nyilvánosságra került kijelentéseiről.  

Kövér Lászlótól – ahogy arról beszámoltunk - szombaton a Reflektor blog tett közzé egy állítólag 2017. januári hangfelvételt, amelyen a fideszes polikus a 2013-as választókerületi reformról beszélve azt mondja a hallgatóságnak: „nem mondom, hogy nincsen benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi földrajzi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg eredetileg”.

Tuzson Bence a Hír Tv cikke szerint azt mondta: kemény munkával hozták létre a jelenlegi szabályozást, az országgyűlési voksolás hatályos rendszerét pedig összességben arányosnak tartja.

„Minden szava e tekintetben vállalható, nevezhetjük ennek a megvalósítását, tehát arányos alkotmányos rendszer megvalósítását egy kemény munkának, akár bűvészkedésnek, ebből a szempontból nincs jelentősége. A tartalom a lényeg. Magyarországon törvényes, arányos rendszer jött létre” – fogalmazott az államtitkár, akinek reagálásáról – vele a házelnökről kiszivárgott beszéddel -  amúgy az állami hírügynökség annak ellenére is elfelejtett megemlékezni, hogy magáról a (Stop Sorosról szóló) sajtótájékoztatóról részletes tudósítást közölt.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Kevesebb alvás büntetlenül? Lehetséges, ha okosan csinálja

Kevesebb alvás büntetlenül? Lehetséges, ha okosan csinálja

Nem bánta meg a brit diáklány, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, de azért hazamenne

Nem bánta meg a brit diáklány, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, de azért hazamenne

Orbán családvédelmi terve: kuporgatók hátrányban, tehetősebbek előnyben

Orbán családvédelmi terve: kuporgatók hátrányban, tehetősebbek előnyben

Ilyen zenei albumot biztos nem hallgatott még

Ilyen zenei albumot biztos nem hallgatott még

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Ehhez vajon mit szól a kormány? A budapestiek nagy része fizetne a visszaváltós palackokért

Ehhez vajon mit szól a kormány? A budapestiek nagy része fizetne a visszaváltós palackokért