Joó Hajnalka
Joó Hajnalka

Selyemzsinórral ér fel jó pár ősfideszes képviselőnek a párt szerda este nyilvánosságra hozott országos listája. 24 év után biztosan elbúcsúzhat például a parlamenttől Répássy Róbert, mennie kell Budai Gyulának, de rezeg a léc a miniszterelnöki biztos Révész Máriusz vagy Halász János szóvivő esetében is. Nőpárt – ha tartott ettől bárki – ezúttal sem lesz a Fideszből.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Több mint két és fél napnyi csúszás, és az érintetteket is felőrlő várakozás után szerda este végre közzétette hétfőn elfogadott országos listáját a Fidesz és a KDNP. A névsor élbolyában – az első öt helyen – egy változás van a 2014-eshez képest: az akkor 4. Mátrai Mártát a november óta a Fidesz egyik alelnöki posztját is betöltő Novák Katalin családügyi államtitkárra cserélték.

A folytatásban a most csak 24. Kósa Lajos helyét az elmúlt négy évben pártalelnökké és frakcióvezetővé avanzsált Gulyás Gergely vette át, de Rogán Antal és Lázár János kiemelt pozíciója is a múlté: az egymással rivalizáló miniszterek helyett most a párt másik két alelnöke: Kubatov Gábor és Németh Szilárd áll a 7.-8. helyen.

2014-es országos Fidesz lista 2018-as országos Fidesz-lista (zárójelben a 2014-es helyezés)
1. Orbán Viktor Orbán Viktor (1.)
2. Semjén Zsolt Semjén Zsolt (2.)
3. Kövér László Kövér László (3.)
4. Mátrai Márta Novák Katalin
5. Varga Mihály Varga Mihály (5.)
6. Kósa Lajos Gulyás Gergely (55.)
7. Lázár János Kubatov Gábor (22.)
8. Rogán Antal Németh Szilárd (59.)
9. Navracsics Tibor Balog Zoltán (19.)
10. Harrach Péter Harrach Péter (10.)
11. Lezsák Sándor Lezsák Sándor (11.)
12. Jakab István Jakab István (12.)
13. Győrffy Balázs Győrffy Balázs (13.)
14. Tury-Kovács Béla Tury-Kovács Béla (14.)
15. Szatmáry Kristóf Szatmáry Kristóf (15.)
16. Ágh Péter Böröcz László
17. Farkas Flórián Farkas Flórián (17.)
18. Fazekas Sándor Mátrai Márta (4.)
19. Balog Zoltán Németh Zsolt (23.)
20. Hende Csaba Bajkai István
21. Latorcai János Fónagy János (24.)
22. Kubatov Gábor Latorcai János (21.)
23. Németh Zsolt Lázár János (7.)
24. Fónagy János Kósa Lajos (6.)
25. Szijjártó Péter Szijjártó Péter (25.)
26. Tállai András Rogán Antal (8.)
27. Kontrát Károly Fazekas Sándor (18.)
28. Czerván György Simicskó István (29.)
29. Simicskó István Seszták Miklós (108.)
30. Völner Pál Süli János

A párt erős emberei után a szövetségesek vezetői következnek: Harrach Péter (KDNP), Lezsák Sándor (Nemzeti Fórum), Jakab István (Magosz), Győrffy Balázs (Magosz), Turi-Kovács Béla (Kisgazda Polgári Együttműködés Egyesület), Szatmáry Kristóf (Magyar Vállalkozók Pártja), Böröcz László (Fidelitas) és Farkas Flórián (Lungo Drom) kaptak helyet.

A meglepő, hogy – bár már a 18. helynél tartunk, még mindig nem a négy éve még előresorolt kormánytagok jönnek, hanem a parlamenti háznagy Mátrai Márta, Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Orbán-család ügyvédjeként is ismert, nemrég a VII. kerület választókerületi elnökévé kinevezett Bajkai István, Fónagy János közlekedési államtitkár és a KDNP-s házalelnök, Latorcai János, és csak ezután, a 23. helyen olvasható Lázár János, majd a többi kormánytag neve.

©
Kis siker, sok hely

Ha az országos lista egy egyéniben is induló jelöltje nyer a választókörzetben, akkor „ugrik egyet” a lista, vagyis az eggyel utána következő jelölt kapja a parlamenti helyett – a listás mandátumkeret kimerüléséig, ami pedig értelemszerűen attól függ, hogyan szerepel a párt a választásokon. Minél több egyéni körzetben nyer egy párt, annál kevesebben juthatnak be az országos listájáról, és fordítva: minél több körzetben maradnak alul, annál több a listás hely.

A listaállítás új szimbolikája szerint tehát a Fidesz és a szövetséges szervezetek vezetői előrébb valók, mint a miniszterek. (A helyezéseknek persze az első 65-70 helyig nincs gyakorlati jelentőségük, a pártvezetés információink szerint most körülbelül 33-40 helyet jósol listáról, ami a névsorban lévő egyéni indulók szereplését is figyelembe véve nagyjából hatvanöttől a hetvenegynéhányadik helyig garantálhat bejutást a névsorban lévőknek. A számításról lásd keretes írásunkat)

A minisztereké után a VIII. kerületet ismét parlamentre cserélő Kocsis Máté neve olvasható, ami a korábbi pletykákat figyelembe véve akár azt is jelentheti, hogy még őt is a „miniszter blokkhoz” kell érteni, vagyis tényleg (belügy)miniszterként számítana rá a következő kormányában Orbán Viktor.

Nem foglalkoznak (túl sokat) nőügyekkel

Újoncként tűnik fel a lista 39. még bőven befutó helyén az országos politikában eddig nem szereplő Juhász Hajnalka, akiről rövid guglizás után is csak annyit sikerült kideríteni, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) korábbi miskolci alelnöke, jelenleg az Igazságügyi Minisztérium politikai főtanácsadója.

Ha már a nőknél tartunk, említésre méltó, hogy bejutónak tekinthető helyen mindössze hét, az első százban pedig 14 nő szerepel. A rangsorolás szerint például, ha nem nyer egyéniben, akkor búcsúzhat például a parlamenttől Csöbör Katalin, Dunai Mónika és Czunyiné Bertalan Judit, és egész biztosan búcsúznia kell Orbán Viktor egyik legodaadóbb hívének, az ennek ellenére mindössze a 266(!) helyre felférő Rónaszékiné Keresztes Mónikának is. (A párt 106 egyéni jelöltje között amúgy hat nő van, a fent említett három közülük a listán is javítja a szebbik nem arányát.)

A meglepő biztos kiesők közé tartozik az ősfideszes volt igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert, aki nem kevesebb mint 24 évig koptatta a parlament padsorait, de nem biztos a helye az ugyancsak 20 éve frakciótag, listán most csak a 72. Révész Máriusznak és az előtte álló Halász János szóvivőnek, volt kulturális államtitkárnak sem.

©

Négy éve a Fidesz és a KDNP a 96 egyéni választókerület mellett 37 mandátumot szerzett listáról, ami az egyéni győztesek miatti ugrásokkal számolva azt jelentette, hogy a lista 65. helyén szereplő Varga József még mandátumot szerzett, az utána következők már nem. Bár a párt idei szereplését – különösen a vasárnapi meglepetésszerű hódmezővásárhelyi eredmény után – nagyon nehéz megjósolni, Halász 72. helyében azért benne lehet, hogy a Fidesz eleve több elbukott körzettel (és több listás hellyel) számolt, mint négy éve – esetleg Halász esett ki a pixisből, de erre utaló jeleket nem láttunk korábban. Szintén kérdéses a listán 75. L. Simon László bejutása is. Az egykori el(nem)számoltatási biztos, Budai Gyuláé és Varga Józsefé viszont nem az, ők a maguk 165., illetve 167. helyével már nem is reménykedhetnek.

Befutó helyre fért viszont – vagyis szinte biztosan képviselő lesz – Lázár János korábbi kabinetfőnöke, Héjj Dávid, és Dömötör Csaba, a propagandaminisztérium parlamenti államtitkára.

A lista hátulsó – szimbolikus – szekciójában szerepel jó néhány mostani államtitkár – köztük meglepetésre a hangsúlyozottan párton kívüli Palkovics László oktatási államtitkár, illetve az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, Azbej Tristan is. A négy évvel ezelőtti százötvennel szemben most 279 fős névsort a Fidesz EP-képviselői zárják, utolsó előttiként Tőkés Lászlóval.

A teljes listát itt, a 2014-es országos listát pedig itt olvashatja, a Fidesz-KDNP egyéni képviselő-jelöltjeinek névsorát pedig itt tudja végigböngészni.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nemzeti konzultáció: a kormány arról is kérdez, hogy szabadulhassanak-e kedvezménnyel az erőszakos bűnözők

Nemzeti konzultáció: a kormány arról is kérdez, hogy szabadulhassanak-e kedvezménnyel az erőszakos bűnözők

Gúzsba kötve táncolni: mit ígér a budapesti büdzsé?

Gúzsba kötve táncolni: mit ígér a budapesti büdzsé?

Drágulhatnak a nyugdíjasotthonok

Drágulhatnak a nyugdíjasotthonok

Képek: ha tényleg ilyen lesz az Airbus új repülője, sokan fel akarnak majd ülni rá

Képek: ha tényleg ilyen lesz az Airbus új repülője, sokan fel akarnak majd ülni rá

Eddig nem látott Bugattit vett elő titkos gyűjteményéből a gyártó

Eddig nem látott Bugattit vett elő titkos gyűjteményéből a gyártó

25 ezer kilométer sincs ebben ez eladó magyar Zsiguliban

25 ezer kilométer sincs ebben ez eladó magyar Zsiguliban