„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Ma védte meg szakdolgozatát Orbán Viktor veje, egy kérdéssel vártuk a vizsga után, de őt ez készületlenül érte.
Csütörtökön védte meg szakdolgozatát Tiborcz István a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán. Ahogyan ugyanis a HVG három hete megírta, Tiborcz István elkezdte jogi tanulmányait, és információink szerint jogásznak is hívatta magát, de a diplomáját eddig nem szerezte meg. Szédületes gazdasági sikereit tehát a károlis végzettség nélkül aratta le.
Nemrég megtudtuk, hogy Tiborcz csütörtökön délután az újpesti Viola utcai egyetemi épületben készül vizsgát tenni, ezért munkatársunk elment és megvárta őt a szakdolgozati védés után. A miniszterelnök veje elsőként vizsgázott, nagyjából negyedóra alatt végzett is, majd a kijárat felé vette az irányt. Kollégánk megpróbálta elérni, mielőtt autóba száll, de felbukkanásával alaposan meglephette Orbán Ráhel férjét, mert ő a kamerához kapott, és majdnem rácsapta a kocsiajtót.
Tiborcz István azóta kerüli a nyilvánosságot, hogy a magyar sajtóban idén elkezdtek megjelenni a korábbi cégét, az Eliost érintő uniós nyomozás eredményei. A gyanú szerint a miniszterelnök vejének – immár volt – vállalkozása szervezetten csalta el az uniós forrásokat, miközben sorra nyerték a fideszes önkormányzatok közvilágítási tendereit.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.