Megúszták a békemenet szervezői a plakáttépkedést

Egyetlen percet késett a Momentum felülvizsgálati kérelme, emiatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Kúria a párt felülvizsgálati kérelmét.

  • hvg.hu hvg.hu
Megúszták a békemenet szervezői a plakáttépkedést

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

A Momentum választási plakátjait többek között a március 15-én megtartott békemenet II. és V. kerültei vonulási útvonala mentén tépkedték le. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Választási Bizottság azt megállapította, hogy ismeretlen személyek megsértették a jelölő szervezetet plakátolási jogosultságát, illetve ezzel összefüggésben a választás tisztaságának megóvására vonatkozó kötelezettséget. Az NVB azonban a „Békemenet” szervezőinek elmarasztalására tett indítványt elutasította. Mondván, a jogsértés egyik elkövetője egyértelműen szándékosan kívánt a jelölő szervezetnek hátrányt okozni, ugyanakkor a békemenet szervezőinek elmarasztalására nem látott kellő indokot.

A Kúria viszont érdemben nem is foglalkozott az üggyel, mondván a Momnetum indítványa elkésett. A párt felülvizsgálati kérelmét tartalmazó elektronikus levél ugyanis egy perccel a leeadási határidő után érkezett csak meg.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.