Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy 2014-es botrány érdekes múltú hősét nevezte ki miniszteri biztossá Trócsányi László igazságügyi miniszter.
A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint dr. Hajas Barnabás „a közigazgatási bíráskodás fejlesztésével kapcsolatos feladatok koordinálására, továbbá a kapcsolódó jogszabályok előkészítésével összefüggő feladatok irányítására és összehangolására” kapott megbízást június 1-től. Ezért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és kormányrendeletben meghatározott juttatásokra jogosult, külön titkárságot is kap.
Hajas Barnabás neve 2014 őszén vált ismertté, amikor a Magyar Nemzet „A TASZ irányítja a hivatalt” címmel megtámadta Székely László ombudsmant, amiért hivatala a józsefvárosi tűcsere-programról szóló jelentését és a nyilvánosságra hozás időpontját állítólag egyeztette a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezettel. Kocsis Máté akkori józsefvárosi polgármester, a Fidesz mostani parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy "befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba".
Mint kiderült, a szivárogtató Hajas Barnabás, az igazságügyi miniszter kabinetfőnöke volt, aki korábban az Alapvető Jogok Biztosi Hivatalában dolgozott, és valahogyan még hozzáfért az ottani belső levelezéshez. Ő juttatta el az újsághoz a leveleket, amelyekről később Székely László bizonyította, hogy nem támasztják alá a vádat. Hajas Barnabás ekkor, 2014. szeptember 30-án lemondott kabinetfőnöki tisztségéről, a tárcavezető pedig még aznap elfogadta ezt, és közölte: "az illetékes hatóságok vizsgálatának eredményétől függően hozza meg a további döntését".
A további döntés nem csak az volt, hogy a szakértő – egyébként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára – megmaradhatott az Igazságügyi Minisztériumban, hanem 2015 júniusában rábízták egy Speciális Ügyek Főosztálya nevű új, közvetlenül a miniszternek alárendelt szervezeti egység vezetését. Az erről szóló határozat szerint ennek feladata a minisztériumban előkészített előterjesztések véleményezése, a társadalompolitikai szempontból kiemelt koncepciók előkészítése.
Az interneten fellelhető adatok szerint most is ezt a tisztséget tölti be, ehhez jön most a magasabb díjazású miniszteri biztosi megbízás. Mint ismeretes, a hamarosan megszülető alaptörvény-módosítás alapján önállóvá válik a közigazgatási bíráskodás, a Közigazgatási Felsőbíróság a Kúriával egyenrangú, tőle független szerv lesz, és ezek a bíróságok – az állam által erre kiválogatott, részben nem bírói, hanem kormánytisztviselői múltú bírákkal – fognak dönteni az állami hatóságokat érintő összes ügyben, például a választási ügyekben is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.