A házelnök szerint a kormány két nagy tartalékra számíthat demográfiai programja reménybeli, hosszú távú eredményein, valamint a robotizációban, a technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeken túl. Az egyik ilyen tartalék az oktatási rendszerben van, ami szintén nem hoz rövid távú eredményt, a másik pedig a „magyarországi cigány népesség még nem integrált része”, akiket a kabinet közmunkaprogramon keresztül már megpróbál visszavezetni a munka világába, fejtette ki, hozzátéve:

Európában, mivel 8,5-10 millió roma él a kontinensen, ez ugyanúgy tartalék lehetne más országok számára is.

A házelnök szerint hasonló tartalékot jelentenek a munkanélküli fiatalok is, még amellett is, hogy Magyarországon a 15-25 év közötti korosztályokban mért munkanélküliségi ráta 10,5 százalék, azaz kevesebb, mint kétharmada az Európai Unió átlagának.

Migránsok és orvoshiány

A Nyugaton végbement migráció katasztrofális következményei ugyanakkor megmutatják, hogy ez nem járható út – folytatta Kövér László, aki szerint az oda a közelmúltban „betelepült emberek – noha egyébként fiatal és életerős férfiemberek – sem nem hajlandók, sem nem alkalmasak arra, hogy nagy részüket a munkaerőpiac felszívja”. „Egyrészt képzetlenek, másrészt a mentalitásuk, a munkakultúrájuk teljesen más, mert egy más civilizációban, egy más kultúrában nőttek fel”, tette hozzá, megjegyezve, a korábbi vendégmunkásokból lett letelepülőkkel ellentétben, ők nem is biztos, hogy a beilleszkedés szándékával érkeztek, hanem

hogy ráakaszkodjanak az adott ország jóléti szociális ellátórendszerére.

Az Országgyűlés elnöke szerint ezért akármennyire is kézenfekvő lenne, hogy kívülről próbálják megoldani a munkaerő-problémákat, azt csak nagyon óvatosan szabad megtenni. Hangsúlyozta, az Erdélyből és más határon túli területekről az elmúlt évtizedekben Magyarországra települtek nélkül, több területen is sokkal rosszabb helyzetben lenne az ország, például a jelenleginél is sokkal nagyobb lenne az orvos- és nővérhiány.

Kövér László kiemelte ugyanakkor, hogy a kormánynak nem célja „kiüríteni a Kárpát-medencei magyar szállásterületeket”, sőt mindent megtesz azért, hogy a szülőföldön, magyarként boldogulást segítse anyagi és politikai eszközeivel.

Ha már egyáltalán a külső munkaerő bevonása fölvetődik, akkor elsősorban a környező országok hozzánk hasonló kultúrájú polgárai azok, akik itt számításba jöhetnek, ahogy például Kárpátaljáról vagy Ukrajna más részeiből az ukránok is.

A házelnök történelmi tradíciónak nevezte az állami bürokrácia túlburjánzását, amivel a kormány is foglalkozik. Emlékeztetett, a rendszerváltozás óta több sikertelen nekibuzdulás történt, hogy az államháztartást tehermentesítsék a túlzott bürokratikus költségek alól. A munkanélküli mutatók „valóságosan is tetszetős volta” azonban most mozgásteret ad a kormánynak, hogy az államigazgatás létszámát csökkentve, az államigazgatási munkaerő egy részét átterelje a piaci szférába. Hozzáfűzte, „ott ráadásul a munkabérek magasabbak is, mint az állami szférában”.

Konzultálni kell

Kövér László kitért arra is, hogy a kormány törvényalkotási programjából egy konszolidált ország, nyugodt parlamenti munkájának képe bontakozik ki, nincs semmi olyan rendkívüli, ami viharos politikai idényt előlegezne meg. „A Magyarország újjáépítését, reformját, átalakítását érintő munka nagy részét nagyjából a második ciklus közepére már elvégeztük” – mondta, majd úgy folytatta, „így – jó indulatú iróniával fogalmazva – a kormánynak már nincs felmentése arra, hogy a gyors törvényhozási tempóra hivatkozással ne konzultáljon az eddigieknél többet a saját frakciójával”.

A házelnök szerint ez a kormánypárt első frakcióülésén már meg is kezdődött, és reméli, hogy a frakciójukból kikerülő államtitkárok „nem úgy érzik, hogy egy másik csapatba, a végrehajtó hatalom csapatába igazoltak át, hanem úgy, hogy továbbra is parlamenti képviselők, akiknek az első dolguk az, hogy ezt a párbeszédet élővé és mindennapossá tegyék a képviselőikkel”.

Kövér a parlament munkájával összefüggésben megjegyezte, a törvényhozás túlterjeszkedett, és olyan résztémákban is törvényt alkotott, amelyekben egyértelműen nem kellett volna. Egy erőteljes dereguláció, jogszabályritkítás után inkább olyan keretjellegű jogszabályokat kellett volna megalkotni, amelyeket a mindennapi élet aktuális kihívásainak megfelelve a kormány alsóbbrendű, rugalmasabban változtatható jogszabályokkal tudott volna kitölteni, az Országgyűlésnek pedig fokozatosan az e fölötti ellenőrzésre kellett volna áthelyeznie a hangsúlyt.