Szürreális élmény volt a minap a parlamentben a munkavállalók százezreit érintő, a munkaszervezést alapjaiban megváltoztató törvényjavaslat vitájában egy laptopjába temetkező Kósa Lajost és az üresen kongó kormánypárti padsorokat látni. Mindenféle egyeztetés nélkül dobták be a hajmeresztő javaslataikat a Ház elé, jól el is dugták a vitát az éjszakába, hogy aztán a túlórázást megelégelő levezető elnök fogja magát, és a házszabályt felrúgva, az ellenzéket elhallgattatva lezárja a vitát. Azt hiszem, a levezető elnökön kívül kevesen lehetnek ebben az országban, akik megengedhetik maguknak, hogy így reagáljanak a nekik nem tetsző túlórára, aminek a keretét éppen most akarja tovább növelni a Fidesz. Ez ellen küzdöttünk keményen éjszaka a parlamentben és ebből kerekedett olyan botrány, hogy végül a Fidesz nem tudta feltűnés nélkül végrehajtani ezt a merényletet.

Mindenesetre érdeklődve hallgattam Kósa Lajos próbálkozásait annak kimagyarázására, hogy miért is lesz jó a magyar embereknek az, ha évi 250 helyett 400 túlórát rendelhetnek el a munkáltatók az ő beleegyezésük nélkül, és ha ad absurdum három évet kell majd várni a túlóra kifizetésére. Nem kellett sokat várnom a megfejtésre. Kiderült, hogy ők csak a „fölösleges bürokratikus akadályokat” akarják eltakarítani az önkéntes túlmunka útjából. Magyarul, aki többet akar keresni, dolgozhasson többet. Ezzel több probléma is van, például az, hogy konkrétan nem ez szerepelt a beterjesztett törvényben, hiszen ott még véletlenül se kötik a dolgozók beleegyezéséhez, azaz kollektív szerződéshez a túlmunkakeret növelését. Ennek módosításáról viszont elvileg sikerült megállapodniuk a szakszervezetekkel, úgyhogy térjünk át a gyökérproblémára.

Tudjuk, hogy sokan azért kénytelenek egyre csak fokozni az önkizsákmányolást, mert több pénzre van szükségük. De észre kell vennie a döntéshozóknak, hogy ezeknek az embereknek nem választás a túlóra, hanem kényszer. Azért kényszerülnek túldolgozni magukat, mert napi nyolc óra munkával sem tudják megkeresni azt a pénzt, amiből tisztességesen el tudnák tartani a családjukat, törleszteni a hitelüket, vagy éppen kifizetni zsebből az orvosi ellátást. Nagyon sok olyan dolgozó írt nekem, aki minimálbért keres, és több műszakban dolgozik, és a már így is megterhelő munkarend mellett kénytelen többletmunkát vállalni — és ez csak rosszabb lesz. E helyzetben nem a több munka a megoldás, hanem a több bér.

Egy olyan országban kér ugyanis a kormány pluszmunkát, ami Európa egyik legrosszabb bérekkel rendelkező országa. Nálunk nőtt 2010 és 2016 között a legnagyobb mértékben a dolgozói szegénység az EU országai közül: ma már minden tizedik dolgozó ember hivatalosan is szegénynek számít, a szegénységi küszöb alatt él. Átlagbérben még úgy sem sikerült utolérni a visegrádi országokat, hogy a munkaerőhiány már érezhetően elkezdte fölfele nyomni a béreket. Egy ilyen pozíciókkal rendelkező országban mondja azt a kormány, hogy a túlóra egy “lehetőség”. Nem: túlórába a megélhetési kényszer hajszolja bele az embereket, mert a kormányuk olyan gazdaságpolitikát folytat, aminek lényege a bérek és munkajogok visszafogása, ahogy Szijjártó Péter szépen megfogalmazta: „a német autóipari vállalatok beruházási kedvének a fenntartása” érdekében.

De mondok mást. Mennyire érez felelősséget az emberek egészségi állapota és munkahelyi biztonsága iránt az a kormány, amelyik még több túlmunkába hajszolná őket? És itt nemcsak a versenyszféra munkavállalóiról beszélek: a közszférában ugyanez a helyzet. A már most is 10 órákat dolgozó közszolgákra a létszámcsökkentés után még több – megjegyzem kifizetetlen – túlmunka vár. Ugyanazt a munkát ezután kevesebben fogják elvégezni, csak hogy a kormány elmondhassa, csökkentette a bürokráciát. De azok is 2-3 ember munkáját végzik el nap mint nap, akiket nem érintett a leépítés, gondoljunk csak az oktatás, egészségügy és szociális szféra emberhiányára.

A dolgozók kimerültségét tovább fokozó kormányzati akarat megfeledkezik arról, hogy egy olyan országban készül még inkább kizsigerelni az embereket, ami már most is az egyik legrosszabb egészségügyi mutatókkal rendelkezik az Unióban. A stressz, a depresszió, a kiégés, az egészségtelen életmód miatti egészségügyi kockázatok dolgozók millióit érintik. Mi vagyunk azok, akik már most is az EU élmezőnyében vagyunk a magas vérnyomást, és a szív-és érrendszeri megbetegedéseket illetően, az uniós átlag kétszerese az ilyen betegségekben elhunytak aránya. Nálunk halnak meg a legtöbben rákban. Várható élettartamunk 5 évvel rövidebb az uniós átlagnál. Folytassam? A túlmunka növelése csak rátesz egy lapáttal ezekre a statisztikákra.

Ja, és családok éve van – ez a legjobb. A nemzeti konzultációba is beleírták, hogy a gyerekeknek joguk van a szüleikhez, akik kötelesek róluk gondoskodni, és hogy szellemi, lelki, fizikai fejlődésük olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell. Ez mind szép és jó, de akkor pontosan hogy is fog ez megvalósulni ilyen munkaidő-szabályok mellett? Hogy megy egyáltalán a jogalkotás ebben a kormányban? A családok kormánya megvizsgálja egyáltalán, hogy az egyes intézkedéseik milyen hatással lesznek a családok életére? A jelek szerint nem. Pedig a munkaidő, a munka és a gondoskodási feladatok összeegyeztetésének kérdése komoly szerepet játszik a gyermekvállalásban. Mert lehet, hogy a GDP-arányos családtámogatásokban rekorderek vagyunk (persze más kérdés, kik részesülnek ebből), de a nem pénzben nyújtható támogatásokban hátul kullogunk. A bölcsődei reform megbukott, a gyermekek 17 százalékának elegendő férőhely van csak az országban, a munkaidő és a munkába járás meg egyre több időt vesz el a családoktól. Ezzel a törvénnyel még kevesebb idő jut a családra és teljesen tervezhetetlenné válik a családi élet. Mire figyel a kormány a “családok évében”, ha erre nem?

Több munka helyett több bért – azt gondolom, hogy ebben az országban ez lehetne az egyetlen legitim kormányzati cél és azt állítom, szamos eszközt lehet használni ennek megvalósítására. Ezzel ellentétben az a kormány, amelyik azt mondja, hogy aki többet akar keresni, az dolgozzon többet, jelenleg megélhetésért küzdő, túlhajszolt embereket kényszerít pluszmunkára, és családokat hoz teljesen lehetetlen helyzetbe. Nem hiszem, hogy akik a Fideszre szavaztak áprilisban, ezt akarták.

A szerző országgyűlési képviselő, az LMP volt társelnöke.