Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A magát a hatalomba bebetonozó kormánypártok 2010-ben – amikor először nyertek Budapesten – 436 ezer listás szavazathoz jutottak, miközben az MSZP-nek csak 239 ezer támogatója volt. Ehhez képest most a jobboldali ikerpárt 17 százalékkal kevesebb (362 ezer), az egymással együttműködő baloldal viszont 67 százalékkal több (400 ezer) voksot gyűjtött be a fővárosi egyéni választókerületekben (a budapesti lista időközben megszűnt).
Az erőviszonyok megváltozását különösen az új mandátumeloszlás jelzi látványosan. A Fidesz–KDNP az évtized elején még tarolt Pesten és Budán: az akkor megszerezhető 32 képviselői hely közül 31-et gyűjtött be, míg legfőbb riválisa egyedül Angyalföldön tudta tovább őrizni a lángot. Négy évvel a 2010-es választási KO után az akkori baloldal alkalmi koalíciója számottevően csökkentette ugyan a hátrányt, ám 10:8 arányban így is alulmaradt a kormánypártokkal szemben. A közel két évtizeden át szociálliberális irányítás alatt álló Budapesten két jobboldali ciklus után csak most tudott megint győzni (11:6 arányban, egy helyet a zöldek szereztek meg) az MSZP és a DK, valamint a velük együttműködő két kis politikai formáció. Igazi revansról az utóbbiak persze csak akkor beszélhetnek majd, ha a 2019-es önkormányzati választáson is képesek lesznek legyőzni a Fidesz–KDNP-t.
A fővárosi erőviszonyok aktuális átrendeződésének léptékét jól érzékelteti, hogy a most „visszavett” négy választókerület közül Erzsébetvárosban a baloldal jelöltje 1700, Újpalotán 3,5 ezer, Rákoskeresztúron pedig 6 ezer szavazattal kapott többet, mint négy éve. Az LMP-s Csárdi Antal által (baloldali támogatás mellett) visszahódított Belvárosban az első számú ellenzéki jelöltet ugyancsak közel 6 ezerrel többen támogatták, mint az elődjét 2014-ben.
Ezzel szemben a régóta jobboldali orientációjú II. kerületben az újra befutott Varga Mihály gazdasági miniszterre ezúttal 720-szal kevesebb szavazatot adtak le, mint 2014-ben. A II–XII. kerületben a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének, az ugyancsak nyertes Gulyás Gergelynek pedig kevesebb támogatója akadt, mint elődjének, Fónagy Jánosnak 2014-ben.
A Fidesz–KDNP fővárosi térvesztése sokfelé annak dacára következett be, hogy jelöltjeinek egy része maga is gyarapítani tudta hívei számát az előző szavazáshoz képest. György István Kőbányán például 1400, Németh Szilárd rezsibiztos Csepelen 1700 szavazattal gyűjtött be többet, mint 2014-ben, más kérdés, hogy ők így is vesztettek. A két nagy pártkonglomerátum jelöltjeinek egyidejű megerősödése matematikai értelemben azért vált lehetségessé, mert feltehetően a taktikai átszavazások miatt is sokat vesztett támogatásából Budapesten az országos szinten megerősödött Jobbik és az LMP is. A két „XXI. századi párt”, összességében 15–20 százalékkal gyengébben szerepelt a fővárosban, mint az előző általános választáson. A zöldek Zuglóban korábbi szavazóiknak például több mint a felét vesztették el, s ugyancsak összecsuklott az LMP az Erzsébetvárosban. Mindent összevetve a fővárosban a mostani választáson ismét a blokkosodás jelei voltak tapasztalhatók. A kormánypártokkal szemben pillanatnyilag szinte kizárólag a baloldali politikai erők jelentenek reális alternatívát a választópolgároknak – legalábbis a számok erről látszanak árulkodni.
