Települési címerek: új heraldikai kódok a falvakban

Nem egy közönséges ladik vagy holmi tutaj, hanem tekintélyes háromárbócos kereskedelmi hajó úszik dagadó vitorlákkal az egyik legapróbb alföldi falu, a 390 lakosú Tiszainoka települési címerének főhelyén. A papír meg a címerpajzs sok mindent elbír: a háromlobogós karavella fölött ötágú nemesi címer pihen, a hajótest alatt pedig aranyhal ficánkol, utalva talán a dicső múltra, amikor Inokát ezernél is többen lakták a hajdani Külső-Szolnok vármegyében. A rendszerváltás táján elkezdődött heraldikai reneszánsz óta – ma már a 3178 hazai település több mint 90 százalékának van saját címere – nem csak a Tiszazugban mernek nagyot álmodni.

Magyar Címerek

A török időkben kihalt, majd sokáig csak településrészként egzisztáló Pest megyei Csörög község – amely az önállóságát csupán 2002-ben nyerte vissza – címerállata például egy aranyszínű főnixmadár lett, amely, ahogy kell, lángnyelvek közül emelkedik fel, éppen a csörögi dombokról a magasba. A jászsági Jánoshida viszont bibliai jelenettel, a térdeplő Jézusnak Keresztelő Szent János általi megkeresztelésével kívánja valamelyest meghatározni a település identitását a XXI. század elején, habár a 2011-es népszámláláskor a helybélieknek több mint a 40 százaléka nem nevezte magát vallásosnak.

Magyar Címerek

A címertan sok száz éves reguláit a helységek egy része manapság elég szabadon látszik kezelni. A Fejér megyei Kápolna, amelynek területén nevezetes csata folyt 1849 februárjában, Kossuth-címeres honvédcsákót tett fel címersisak gyanánt például a pajzs felső peremére. A hevesi Abasár pedig egyenesen húszágú kerek napkorongot nevezett ki települési címernek, mondván: a falu eredeti kabar neve – „Saár” – valójában fényt és ragyogást jelent.

Magyar Címerek

A heraldika egyik (igaz, sokszor figyelmen kívül hagyott) előírása szerint a címereknek kevés, de markáns szimbólummal érdemes operálniuk. A Duna mellett fekvő Rajka ennek megfelelően egyetlen vörös folyami rákot tett fel a világoskék címerpajzsra. Nem zsúfolta agyon jelvényét a közeli Hegyeshalom önkormányzata sem, amikor csőrében ezüstpatkót tartó madarat választott jelképül. Legfeljebb az különös, hogy a szóban forgó állat nem gólya vagy daru, netán kócsag, hanem monumentális afrikai strucc. Nem ékeskedik idegen tollakkal viszont a Balaton-felvidéki Dörgicse archaizáló szimbóluma, amit megformálása alapján akár az építész Kós Károly is készíthetett volna. A pajzson a helyi Árpád-kori templom fametszeti kontúrja látható, a sarokban elhelyezett NKD monogram pedig a hajdani Nemes Királyi Dörgicse névre, az 1082-es szám pedig a falu első írásos említésének az időpontjára utal.

Az utóbbi évtizedekben egyre inkább divatba jött címertant – akad olyan település, amely 1990 után elfogadott címerét is lecserélte már újabbra – egy időben középkori tudománynak tekintették. A második világháborút követően a nemesi címereket leverték az épületekről, 1949-től kezdve pedig már az efféle városi jelképek használatát sem engedélyezték. A tilalom csak negyedszázad után kezdett enyhülni, akkor indult el a szocialista heraldika bizarr időszaka az úgyszólván kötelező vörös csillagokkal, a szinte elmaradhatatlan fogaskerekekkel. A régi kommunális rangjelzők részleges rehabilitálásához valamelyest talán az is hozzájárul, hogy bizonyos ikonikus ábrák – különféle logók és védjegyek – a gazdasági életben sűrűn használatosak. A mai települési címerek olykor maguk is erősen emlékeztetnek például bizonyos márkajelzésekre. Martfű aranymezőben ülő oroszlántestű fekete griffmadaráról (elsősorban a színvilág hasonlatossága folytán) nem nehéz például az egykori Agip cég totemállatára asszociálni, habár az kutya, ráadásul nem kevesebb, mint 6 lábbal áll a földön.

A cikk a HVG 2018/22. számában jelent meg.