A halálnál is jobban félünk a kiszolgáltatottságtól

„Végső stádiumban lévő betegek ellátása, ápolása” – a magyarok fele így, tehát helyesen válaszolt a Medián kérdezőbiztosainak arra a kérdésére, mit jelent a hospice szó, kikkel, mivel foglalkozik a Magyar Hospice Alapítvány (a reprezentatív felmérés május végén készült). A gyógyíthatatlan betegeket testi és lelki útravalóval felkészítő civil szervezet a múlt év végén, azzal került a híradásokba, hogy vezetői vészjelzést adtak: anyagi okokból bezárhat az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice-háza. Az akkori erőforrás-miniszter, Balog Zoltán végül utasítást adott az életmentő támogatás kiutalására. Ennek, illetve a civil adománygyűjtésnek köszönhetően az intézmény ma is működik.

Magyarországon kevesebb mint 300 hospice-ágy van összesen, ezekből 10 az alapítvány Budapest Hospice Házában. A többit kórházak ilyen osztályai működtetik. Otthon ápolás keretében nyújtott hospice-szolgáltatást kevesebb mint 7 ezer ember kapott tavaly, miközben évente több mint 30 ezren halnak meg daganatos megbetegedésben, a végstádiumban szenvedők száma pedig ennek a többszörösét teszi ki.

Egy ápoló beszélget egy beteggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban kialakított hospice ház egyik szobájában. Képünk illusztráció!

MTI / Czeglédi Zsolt

A hospice-szolgáltatás számos családnak jelent-jelenthetne megoldást. Ráadásul épp az élet egy különösen nehéz időszakában, amikor egy idős vagy beteg rokon ápolásának teljes súlya hárul olyanokra, akiknek emellett például munkájuk van, gyereket nevelnek. Az egyszerre fizikai és lelki megterheléssel járó, 24 órás készenlét sokakat megvisel.

Bár lehetőségük van a hozzátartozóknak arra, hogy az otthoni ápoláshoz szakembert kérjenek az önkormányzati szolgáltatótól, ez a jellemzően heti pár órás segítség általában csak a beteg fürdetésére elég. Piaci alapon pedig 2–3 ezer forintos órabért is elkérnek az otthoni ápolásért. Vannak „teljes műszakban” házaknál dolgozó – gyakran erdélyi, kárpátaljai – gondozók is. Ők – a szállás és étkezés mellett – akár 300–400 ezer forint havi nettót is meg tudnak keresni. A hozzátartozók többsége azonban ezt nem tudja megfizetni, már csak ezért is egyszerűbb ilyenkor kórházba küldeni a végstádiumhoz közelítő rokont. Ezzel is magyarázható, hogy miközben a magyarok kétharmada úgy gondolja, jobb, ha az elkerülhetetlen vég otthon, a szerettei közt éri az embert, a halálesetek majdnem ugyanekkora hányada (65 százaléka) mégis az egészségügyi intézmények falai közt történik.

Volna pedig más, köztes megoldás is. Sokan olyan intézményt választanának maguknak, illetve hozzátartozóiknak (a megkérdezettek ötöde ilyen), amelyben az utolsó napjait élő ember a fájdalmai csillapítása mellett lelki segítséget is kap a vele történtek feldolgozásához. (Ez utóbbi megállapítás a Tárki 2011-es felméréséből derül ki, ám a tendenciák a Medián friss kutatása szerint sem változtak.) Vagyis egyre nagyobb az igény arra, amit a hospice kínál: olyan teljes körű és magas szintű egészségügyi ellátásra, amely egyszerre enyhíti a tüneteket, csillapítja a fájdalmat és ad pszichés támogatást a támaszra szorulóknak.

Gyermek hospice-ház. Igény a méltóságra

Székelyhidi Balázs

Ami a halállal való szembenézést illeti, a magyarok fele szinte sosem gondol rá, és további egyharmadukat is csak néha foglalkoztatja a vég kérdése. Persze minél idősebb valaki, annál gyakrabban próbál szembenézni az elkerülhetetlen jövővel. Talán meglepő, de sokan (69 százalék) nem is csak az esetleg rájuk váró fájdalomtól, hanem – legalább ennyien – a kiszolgáltatott helyzetbe kerüléstől és attól félnek, hogy ha elérkezik az idejük, s például gyógyíthatatlan beteggé válnak, mások terhére lesznek. Az már az Ipsos két évvel ezelőtti felméréséből olvasható ki, hogy az emberek háromnegyede akkor is pontosan ismerni szeretné az orvosi diagnózist, ha abból az derülne ki, hogy már nincs számára remény, a napjai meg vannak számlálva. Minden ötödik embert viszont az is zavarna, hogy ez esetben folyamatos sajnálkozással kellene szembesülnie.

Az elemzések egybehangzó megállapítása, hogy a magyarok sokkal jobban félnek a kiszolgáltatottságtól, emberi méltóságuk elvesztésétől és a fájdalomtól, mint magától a haláltól. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy kihez fordulnának segítségért, ha megtudnák, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, a válaszadók egyharmada nem tud vagy nem akar válaszolni. Sokan azért, mert senki nincs az életükben, akitől segítséget várhatnának. Viszont amikor úgy tették fel a kérdést, hogy ő maga ápolná-e beteg hozzátartozóját, a megkérdezettek 90 százaléka igennel felelt. Az megint más lapra tartozik, hogy amikor a kérdés már nem elvi, hanem gyakorlatias választ kíván, a többség tehetetlennek érzi magát.

DOBSZAY JÁNOS