Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet ígért Orbán Viktor, amikor először került hatalomra. Húsz év elteltével már azt mondja, korszakot épít. Hogy mire jut a vállalkozásával, és – ahogy Kádárral is történt – utat nem, legfeljebb tévutat neveznek el róla, a történelem lesz a megmondhatója. Az események mai kommunikációját, értelmezését azonban még a mostani rezsim írhatja. A történetmesélés egyik központja pedig – ahogy címlapsztorinkból kiderül – London.
A „storytelling” legfontosabb feladatát, a jók és gonoszok kiválasztását, listába szedését ugyanaz a Habony-művek irányítja
a „cityből”, amely korábban a menekültekben vagy Soros Györgyben jelölte meg a közgyűlölet tárgyát. Mint az ilyen (orosz típusú) propaganda sikerét elemző amerikai RAND Intézet kutatásaiból is kiderül: ha mindenhonnan hasonló dolgokat hallanak az emberek, akkor hajlamosabbak elhinni azt is, ami mögött nem áll szilárd bizonyíték. Az elárasztásos technika lényege ugyanis, hogy minden csatorna – hol hírnek álcázottan, hol bulvárba csomagolva – mind ugyanazt az üzenetet harsogja. Azért van szükség a fizetett trollokra, a kormányzati propagandát terjesztő blogokra is, hogy ez a virtuális világ még valóságosabbnak tűnjék.
A remények és illúziók lerombolásának hasonlóan csüggesztő időszakát, az 1968-as csehszlovákiai megszállást és annak magyarországi visszhangját dolgozza fel Szellem rovatunk. Bár akkor még élénken élt a magyarokban '56 lelkülete, nyilvánosan kevesen tiltakoztak. Maradt a néma szolidaritás. Például a csehszlovák nagykövetség kultúrtermében megnézni a cseh új hullám mámorító szabadságérzetét közvetítő filmjét: Milos Forman Tűz van, babám!-ját. Amelynek tombolajelenete óta tudjuk:
Jegy nélkül tolvaj nálunk nincs.
Abból kell ugyanis kiindulni, hogy „A tolvajok mindegyike vásárolt legalább egy sorsjegyet, így azok, akik nem loptak, vegyék úgy, hogy nem nyertek semmit.” Arról, hogy errefelé a választási játékszabályok is bármikor a hatalom tetszése szerint alakíthatók, Magyarország rovatunkban két cikk is olvasható: az egyik a gyerekek szavazati jogával kapcsolatos régi-új terveket, a másik a szakmailag súlytalan, ámde a Fideszhez lojális új NVB-elnök portréját mutatja be.
További kerek évforduló – a szövetkezeti mozgalom 1948-as beindítása – kapcsán Földöklés című cikkünkben azt is felidézzük, hogyan válhatott egy csapásra 400 ezer ember a közellátás ellenségévé, pusztán azért, mert a hatalmas adókkal sem lehetett a „jóba” (értsd: a tsz-ekbe) kényszeríteni őket. Káprázatos jövőkép már az egészségügyben is van. Ám, mint Gazdaság rovatunknak a tervezett centrumkórházakról írott cikkéből kiderül, a Fidesz ehhez is valahogy úgy áll hozzá, mint a szólásbeli legény, aki
az eladósorba került lányban a lényeget a gazdag apósban látta meg.
Mintha a reformra szoruló egészségügy legizgatóbb része is csak az ingatlan és a nagy üzlet lehetősége lenne. Hogy milyen tragédiákhoz vezethet, ha a politikai koncszerzés a legfontosabb, megmutatta a genovai hídkatasztrófa (amelynek hátteréről Világ rovatunkban írunk).
Kádár János elhíresült mondása szerint: aki nincs ellenünk, az velünk van. Fideszül ez ma így hangozik: aki nincs velünk, az nincs is. És miközben csak találgathatjuk, maholnap kik – illetve melyik szakmák – kerülhetnek a karaktergyilkos propaganda célkeresztjébe, még azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a háromharmad országa külső hatalmak megszállása révén vált volna ilyenné.
A szerző a HVG vezető szerkesztője
