Mit jelenthet az egymillióval több kormánykritikus magyar?

A Publicus Intézet igazgatója a Népszavának adott interjúban beszélt a közös ellenzéki EP-listáról, és arról is, hogy lenne értelme a kormánnyal elégedetleneket felduzzasztó tömeget becsatornáznia az ellenzéknek.

  • hvg.hu hvg.hu
Mit jelenthet az egymillióval több kormánykritikus magyar?

Bár a pártok népszerűsége nem változott a decemberben elkezdődött tüntetéshullám után, az emberek elégedettségében már tetten érhető változás, mondta el Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója a Népszavának. 53-ról 64 százalékra nőtt ugyanis azok aránya, kik szerint nem jó irányba mennek a dolgok az országban, ez egymillió friss, ropogós elégedetlen embert jelent. Ez pedig Pulai szerint a pártpreferenciákon is látszódni fog.

Azok az ellenzéki pártok járhatnak jól, amelyek jól láthatóan részt vesznek, együtt mozognak a tiltakozásokkal, és azok a legkevésbé, amelyek alig – utóbbira példa az LMP. A nagy kérdés, hogy a pártok egyéni népszerűségük növelését tartsák-e fontosabbnak, vagy egy közös ellenzéki fellépést és képet erősítsenek – Pulai szerint inkább az utóbbit kéne választaniuk. Egy esetleges ellenzéki közös EP-listáról azt gondolja, nem jó ötlet, több párt és mandátumigény van, mint ahány hely, azaz több az eszkimó, mint a fóka.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.