Próbaidőn van Orbán a Néppártban, és mégis van esély a diadalára
Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber enyhülni látszik a Fidesz irányába, ám egy lapunknak nyilatkozó CDU-s politikus szerint a német kereszténydemokraták nem fognak a Fidesz védelmére kelni, miközben a németeken múlhat a Fidesz sorsa. Krekó Péter politikai elemző szerint a Fidesz nagy valószínűséggel marad a Néppártban, és ez a magyar miniszterelnök diadalát jelenti.
Egészen megenyhült Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, miután Gulyás Gergely miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lecserélik a Juncker–Soros-plakátokat a jövő héten, helyébe pedig nem Juncker helyettesét, a szocialista Frans Timmermanst teszik – legalábbis egyelőre –, hanem a családvédelmi akciótervet hirdeti majd a kormány.
A Reuters tudósítása szerint Weber üdvözölte a kormány ígéretét, hozzátéve, hogy
a plakátok lecserélésével a kormány teljesítette egyik kérését.
Weber ugyanis pár napja egy lapinterjúban három feltételt szabott a Fidesz Néppártban maradásának:
- Orbán Viktor "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát".
- kérjen bocsánatot az EPP tagpártjaitól.
- Biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.
Weber ugyanaznap, március 5-én Joseph Daul Néppárti elnöknek is írt levelet, amely a Twitteren jelent meg, de a Politico is közölte. Ebben a levélben már enyhébben fogalmazott, mint a lapinterjúban. Ott ugyanis azt írta, kulcskérdés, hogy
- a Juncker-ellenes plakátokat és egyéb, "fake news" hirdetéseket sürgősen vonja vissza a kormány
- a Fidesznek meg kell értenie, hogy a kampány nagyon súlyos politikai károkat okoz, és ettől tartózkodjon a jövőben
- a CEU ügyében függőben lévő jogi kérdéseket pedig tisztázza.
Vagyis: szó sincs bocsánatkérésről vagy a CEU maradásáról – bár a kormány magyarázata a valóság ellenére úgyis az, hogy a CEU maradt, hiszen továbbra is Budapesten működik.
There’s quite a bit of excitement about the three demands @ManfredWeber made to Viktor #Orban’s #Fidesz in his @BILD interview yday. But none of the demands are nearly as stern in the official letter sent to @EPP. It feels like a desperate attemt to fudge, not a stern ultimatum. pic.twitter.com/NMcXx7Xeoh
— VKJudit (@VKJudit) 2019. március 6.
A Daulnak szóló levelet azzal zárja Weber, hogy a Néppárt vezetőjeként mindig is hidakat épített, a jövőben is az európai egységet és kohéziót akarja erősíteni, ám ha a Fidesz nem teljesíti a feltételeket, akkor az egyetlen lehetőség az lesz, ha kizárják a Néppártból.
Nagy a kavar
A Fidesz helyzete képlékeny, hozzáértők szerint a kérdésben a németek szava dönt. Azonban a németek sem egységesek: a CDU–CSU-pártszövetségen belül is ellentétes véleményeket fogalmaznak meg politikusok. A hvg.hu-nak Berlinben Andreas Nick CDU-s politikus, német szövetségi parlamenti képviselő, a Bundestag külügyi bizottságának tagja, a pártszövetség Magyarország-megbízottja azt mondta,
A német kereszténydemokraták nem vehetik tovább védelmükbe a Fideszt, elmentünk a végsőkig, de egyértelmű, hogy Orbán már nem akar kompromisszumokat kötni.
Andreas Nick azután beszélt erről, hogy Gulyás már ígéretet tett a plakátok lecserélésére, de a beszélgetésből úgy tűnt, számára nem ez volt a konfliktus gyenge pontja: a CEU esetét tartja a kapcsolatok fordulópontjának, ahol szerinte végleg bebizonyosodott, hogy a magyar kormánypárt nem akarja betartani az Európai Néppártnak tett ígéreteit.
A másik fontos tényezőnek azt a felismerést nevezte, amikor egyértelművé vált, hogy Orbán Viktor belülről akarja megváltoztatni és bomlasztani a Néppártot, és nem riad vissza attól sem, hogy olyan nacionalista-populista erőkkel paktáljon le, mint az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini vagy a lengyel Jaroslaw Kaczynski, az országot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke. Nick elmondása szerint a Jean-Claude Juncker elleni plakátkampány csak az utolsó csepp volt a pohárban, a Fidesz már tavaly nyár óta „próbaidőn” volt a Néppártban, és ezzel a kampánnyal csak azt tette egyértelművé, hogy nem hajlandó kompromisszumokra, és nem kíván a frakcióban maradni.
Nick szerint "egyes német politikusoknál tovább tartott ez a felismerés, de pártja és a pártvezetés mostanra egységessé vált abban, hogy a német kereszténydemokraták nem vehetik tovább védelmükbe a magyar kormánypártot", miközben egyre több európai partnerük a Fidesz a Néppártból való kizárását követeli. Nick hozzátette, ez volt annak a február végi berlini találkozónak is az egyértelmű üzenete, amely a CDU új vezetője, Annegret Kramp-Karrenbauer valamint a Gulyás Gergely és Balog Zoltán alkotta magyar delegáció között zajlott.
Ez tűzoltás volt
A Gulyás–Balog-duó azután magyarázkodott Németországban, hogy Baden-Württemberg tartomány kormányfője, Winfried Kretschmann lemondta a találkozóját Szijjártó Péter külügyminiszterrel a Junckert sértő plakátkampány miatt. Szijjártó próbált úgy tenni, mintha ez semmiség lenne, azt mondta,
nem is baj, hogy lemondták a találkozót, hiszen Kretschmann úgyis szélsőségesen elfogult, bevándorláspárti zöld politikus.
Nem sokkal később Gulyás és Balog titokban próbálták menteni a menthetőt a CDU főtitkáránál, Annegret Kramp-Karrenbauernél. A találkozóról beszámoló Népszava szerint a plakátkampányt korábban a CDU és a CSU is elítélte, a találkozón viszont talán sikerült valamiféle (minimális) előrelépést elérni a két ország és a két párt viszonyában, a Fidesz politikai álláspontjának elmagyarázása mellett gazdasági-innovációs kérdések is szóba kerültek.
Izgalmas napok jönnek
A következő két hétben a Néppárt vezetése meghallgatja Orbán Viktort vagy a Fidesz más politikusát, majd a párt választmánya március 20-án tárgyalja a Fidesz kizárását kezdeményező javaslatokat. Aznap már döntést is hozhatnak, ahogy Joseph Daul elnök fogalmazott,
a kizárásról vagy a párttagság felfüggesztéséről.
A Néppárt szabályzata egyik opciót sem részletezi túl, nincs például szabályozva, hogy a kizárást mennyi időn belül kell végrehajtani, vagy mennyi ideig szólhat a párttagság felfüggesztése.
Valószínűleg a nem egyértelmű helyzet miatt terjedtek el olyan információk a sajtóban, hogy itt még hónapokig tarthat az eljárás, és az is lehet, hogy csak az EP-választás után zárják ki a pártot. A szabályzatból erre sem lehet következtetni, az Euronews viszont rákérdezett a Néppártnál, ahol azt mondták, a szavazással azonnal eldől a párt sorsa.
A tiltakozó tagpártok száma és aránya miatt úgy tűnik, a Fidesznek nincs miért aggódnia – Orbán az ellene érvelőket egy német lapinterjúban "hasznos idiótáknak" nevezte, akik valójában a politikai ellenfelet segítik –, azonban kérdés, hova fajul a hangulat. Weber a Sargentini-jelentésnél lelkiismereti szavazást rendelt el, ott a pártcsaládban is kétharmad ítélte el a Fideszt.
Orbán készült a B tervre?
Bár a hivatalos kommunikáció szerint Orbán, illetve a Fidesz a Néppárton belül szeretne maradni, látni jeleket arra is, hogy készítik a menekülési tervet. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvégi Balázs Manfred Weber bocsánatkérést követelő nyilatkozatára azt reagálta, hogy
a Fidesz számára az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél, ebben nem engedünk,
majd csütörtökön a kormányhoz nagyon közeli Magyar Nemzet vezércikkben követelte, hogy a Fidesz hagyja ott a Néppártot, hiszen az a szocialistáknak és liberálisoknak akar megfelelni, Orbán pedig inkább képviselje az európai értékeket. Orbán Viktor az MTI-n keresztül üzent vissza:
az európai parlamenti választás közeledtével érthető a kampányláz, a türelmetlenség és az izgalom fokozódása, de ami most kell, az csigavér, higgadtság.
Közben a Politico megtudta, Le Pen frakciójával tárgyalt a Fidesz, hátha hozzájuk át tudnának ülni, ha kizárják őket a Néppártból, vagy előre menekülve kilépnek abból. Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón ezt cáfolta.
Orbán rosszul mérte föl a terepet?
Míg a német politológusok jellemző álláspontja az, hogy a Fidesz tagságát figyelmeztetésként felfüggesztik, a Német Külügyi Intézet munkatársa, Milan Nic a Klubrádióban arról beszélt, biztos benne, hogy a Fideszt kizárják a Néppártból, ugyanis meglátása szerint Orbán politikája Manfred Weber személyes ambícióit is veszélybe sodorja, a magyar miniszterelnök az utóbbi időben több szövetségesét is elvesztette, ezek után pedig rosszul mérte fel, mennyit engedhet meg magának.
Hosszú időbe telt, de elérkezett a pillanat, hogy Orbán Viktor és a Fidesz állandó botrányai mérgezővé váltak a német szövetségeseinek. Jól megfigyelhető ez azon is, ahogy a német média közvetít a magyarországi eseményekről: kifejezetten kritikusan, pedig korábban ez nem volt mindig jellemző. Tipikus példáját láthatjuk annak, hogy egy erős vezető, aki a hazájában sikeresen építkezik, hogyan veszíti el a külföldi történések fonalát.
Krekó szerint maradnak
A Political Capital ügyvezető igazgatója, Krekó Péter szerint a Fidesz marad a Néppárton belül. Bár készült a B tervre, maga is sok mindent megtesz a maradásért, és a Weber által meghatározott – a Daulnak szóló levélben leírt – küszöböt sem nehéz átlépnie.
Az utóbbi napokban komoly küzdelem volt a Néppárton belül, ami lehet, hogy még folytatódni fog, de most úgy tűnik, a Fidesz kerekedett felül.
Krekó szerint Orbánnak jók az ilyen erős konfliktusok, a tábora előtt ugyanis tudja bizonygatni, hogy Magyarország erős és nem fogadja el a diktátumokat – holott valójában elfogadja azokat.
Elég karikaturisztikus, hogy az utóbbi időben Orbán mindent megtett azért, hogy európainak látszódjon, és Weber kegyét megnyerje, még Macron reformtervét is óvatosan üdvözölte pár órával Weber után.
Orbán nyilván számított rá, hogy balhé lesz a plakátkampányból, de valószínűleg azt várta, hogy ez kezelhető mederben marad. Ha végül benn marad a Néppártban a Fidesz, az ő szempontjukból a legjobb forgatókönyv valósult meg: Orbán vitát provokált ki, amiből végül jól jött ki, és még az is lehet, hogy a Néppárt vele szemben erősen kritikus, liberális része otthagyja a pártot, ami a jövőbeni konfliktusok lehetőségét is csökkenti.
Ha végül kiderül, hogy a Fidesz jól manőverezett, az tovább növeli Orbán harci kedvét, ha pedig a kritikusai kilépnek, nagy európai diadalként értékelheti, hogy a Fidesz át tudta alakítani a Néppártot.
Krekó szerint ugyan itthon a kizárását is diadalként adná el a Fidesz, azonban valójában nagyon rossz lenne a pártnak. Az uniós intézményrendszerekben – például a Tanácsban, ahol a néppárti kormányfők előzetesen egyeztetnek, vagy a Bizottságban, ahol a különböző eljárásokat folytatják az országokkal szemben – hátrányba kerültek volna.