Semmi gond nem volt a szabadságjogi mozgalom vérbe fojtásával, az „helyes politikai lépés” volt, hiszen meg kellett fékezni a „zavargást”, ez volt kvázi a feltétele annak, hogy a lakosság ma élvezhesse a stabilitást és a fejlődést, nincs itt semmi meglepő, tessék nyugodtan továbblépni – ezt üzente a világnak a kínai védelmi miniszter, napokkal a Tienanmen téri vérengzés harmincadik évfordulója előtt (az eseményekről bővebben lásd: HVG, máj. 30).

Egy dologban feltétlenül igaza van a védelmi miniszternek: „Kína az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül.” Ez akkor is tény, ha nem osztjuk a védelmi miniszter axiómáját, miszerint úgy tízezer ember lelövése és tankkal történő eltiprása a Mennyei béke terén méltányos, elfogadható ár a mai stabilitásért és fejlődésért cserébe.

Kínával mindenki bizniszel, vagy ha nem, akkor bizniszelni akar, bilaterálisan. Aztán vagy meghallja az amerikai külügy, az ENSZ, az EU vagy a civil jogvédők időnkénti halk kritikáját, vagy nem, többnyire persze nem. Jó, a diplomácia nem ismeri a nyílt színi beolvasást keresztény- és muszlimüldözésért, bibliaégetésért, munkalágerekért, internet-cenzúráért, de a megalkuvásnak sok formája lehetséges. Viszont olyan látványos szervilizmust kevesen produkálnak a pekingi rezsimmel szemben, mint a „szuverén” magyar kormány, amelynek vezetője néhány éve Moszkva mellett Pekinget is illiberális példaképei közé sorolta.

Fiatalabb olvasóink kedvéért: Kínánál csak a Fiatal Demokraták Szövetsége ment keresztül nagyobb változásokon az elmúlt években. A párt a pekingi kommunista rezsim kőkemény kritikusából harminc év alatt annak hűséges barátjává mutált, ma már kikéri magának barátja külső kritikáját, ráadásul úgy, hogy befektetésileg még csak különösebben jól sem jár vele.

A Fidesz nevű liberális ifjúsági szervezet már 1989 május végén, a pekingi megmozdulások csúcsidőszakában szolidaritását fejezte ki a kínai diákokkal, akiknek azt üzente: „Örömmel tölt el minket, hogy immár nemcsak az európai kommunista vezetésű országokban vált nyilvánvalóvá a szocializmusnak nevezett rendszer teljes válsága.” Egy napra rá a párt szolidaritási ülősztrájkot tartott a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége előtt („Elég volt a rizsából”), azért, hogy „ne dönthessenek katonák vagy karhatalmisták országaink sorsáról”.

A magyar rendszerváltás kellős közepén voltunk. Már kész tény volt a többpártrendszer, pár hete működött az Ellenzéki Kerekasztal, épp kezdődött a vita arról, milyen módon tárgyaljanak az állampárttal a békés átmenetről, fél évvel azután, hogy Grósz Károly pártfőtitkár még fenyegető beszédet mondott a Sportcsarnokban. Június 4-én a kínai hadsereg váratlanul lecsapott a békésen tüntető diákokra (állítólag az amerikai Szabadság-szobor tízméteres műanyag mását nem bírták már elviselni), az eseményeket itthon is mindenki feszülten követte.

A Fidesz azonnal protestált a vérfürdő ellen. „Ez a kommunista tömeggyilkosság jellemző a rendszerre, és ezek a veszélyek bennünket is fenyegetnek” – mondta Bayer Zsolt a kínai követség előtt. A párt memorandumot írt a nagykövetnek, amelyben emberiséggel szembeni bűntettnek nevezték a tömegbe lövetést, felidézték az 1956-os Budapestet és az 1968-os Prágát, és oda konkludáltak, hogy ez a rendszer megreformálhatatlan. Majd rendszert váltottunk, és Deutsch Tamás még 1991-ben is kikérte magának a kínai külügyminiszter látogatását, mondván, az „semmilyen gazdasági racionalitással nem magyarázható”.

A váltás radar alatt, észrevétlenül következett be. 2008-ban, még ellenzékben Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke tiltakozott Tibet kínai elnyomása ellen, és tibeti zászlót lobogtatott egy kínai delegáció érkezésekor. Négy évre rá, majd kilenc évre rá a kormányzó Fidesz már tiltotta a kínai látogatások elleni tibeti tüntetéseket, sőt, berendelték kontrollra az itteni tibeti menekülteket.

2010-ben Orbán már nem fogadta a dalai lámát, egy évre rá egészen a reptérig kísérte vissza a kínai miniszterelnököt (ezt Gyurcsány a Facebookon méltatta). 2016-ban közölte, senki ne bírálja Kína vagy Magyarország politikai berendezkedését, 2017-ben megakadályozta, hogy az EU elítélje kínai jogvédők bebörtönzését, ugyanabban az évben Pekingben megkoszorúzta a Tienanmen téren a kommunisták Népi Hősök emlékművét. Pár hete meg kiderült, hogy az igen értelmetlen, 750 milliárd forintos Budapest–Belgrád-vasútvonalat Mészáros Lőrinc érdekeltsége újíthatja fel, kínai hitelből.

Lehet változni harminc év alatt, miért ne lehetne? Alig valaki ússza meg személyisége, világnézete alapos átalakulását. De ezzel, ha közszereplők vagyunk, nyilvánosan meg kell küzdeni, el kell számolni. Óriási erkölcsi szakadék tátong a véreskezű rezsimek elutasítása és azok kiszolgálása között; ha ezt a hiátust valaki megmagyarázza, talán érthetőbbé válik, miért dönthetnek átvitt értelemben vett katonák vagy karhatalmisták országaink sorsáról.

A szerző újságíró, a Neokohn főszerkesztője.