szerző:
Windisch Judit - Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

A DK egészen eddig Karácsony Gergelyt támogatta. Most szereztek egy saját jelöltet az előválasztás második fordulójára, az egykori tévés Kálmán Olgát. Momentumosok szerint "most van vége a Karácsony-projektnek".

Kálmán Olga korábbi televíziós műsorvezető, vlogger csütörtökön jelentette be, hogy elindul az előválasztáson. Azt mondta, az EP-választás megmutatta, hogy a választók minél több új szereplőt akarnak,

a politika megérett arra, hogy új szereplők lépjenek színre.

Azt mondta, írt programot, de szeretné meghallgatni az embereket, hogy mik a problémák. Kálmán azt mondja, független jelölt, de a DK biztatására, "Klára biztatására" indul. A legfontosabb, hogy "Budapestet visszaadja a budapestieknek". Kálmán Olga indulását Dobrev Klára, a DK EP-képviselője jelentette be azzal, hogy Kálmán az elmúlt években

megalkuvások nélkül, kőkeményen küzdött Orbán Viktor rendszerével és Tarlós Istvánnal szemben.

Dobrev szerint Kálmán nem megosztja, hanem egyesíti a változást akaró szavazókat, miután nem párttag. Dobrev azt mondta, aki az előválasztás második fordulóját megnyeri, azt támogatja a DK, illetve a megállapodás értelmében a többi ellenzéki párt is.

Dobrev szerint a cél, hogy a legtámogatottabb jelölt álljon ki októberben, mindenki érdeke, hogy izgalmas politikai vita, párbeszéd alakuljon ki. Ez a polgármester-jelöltekről kötött megállapodást nem befolyásolja. Kálmán Olga úgy fogalmazott, szívesen leülne a többi jelölttel nyilvános vitára. Kálmánt 2012-13-ban értelmiségi körök kapacitálták, hogy legyen miniszterelnök-jelölt, de azt nem vállalta.

A DK az EP-választás után még Karácsony Gergelyt támogatta (ezt 27-én Gyurcsány Ferenc pártelnök a hvg.hu kérdésére is megerősítette), bár a párt egyik meghatározó politikus a választás másnapján a hvg.hu-nak arról beszélt,

nem erősíti Karácsony pozícióját, hogy az MSZP–P országosan 6,6 százalékot szerzett

és Zuglóban is csúnyán lemaradt. Épp ezért ők elbeszélgetnének Karácsonnyal, de nem kezdeményezik a változtatást.

Minden párt bízik magában, de ebből nem következik, hogy főpolgármester-jelöltet kellene cserélni, de a jövőben én sem látok

– mondta, majd egy héttel később bejelentették Kálmán Olga indulását. A bejelentést sikerült titokban tartaniuk, a hvg.hu-hoz azonban néhány órával azt megelőzően eljutott a DK-s szervezkedés híre. Dobrev Klárát a sajtótájékoztatón megkérdezték, miért változott az álláspontjuk, azt mondta, az nem változott, Karácsonnyal az előválasztás első fordulójára kötöttek megállapodást. Miután a Momentum új jelöltet jelentett be, beszálltak ők is.

Kerpel-Fronius beszállt, Puzsér meg ki

A Momentum hétfőn jelentette be, hogy saját jelöltet állít a főpolgármesteri előválasztásra, Kerpel-Fronius Gábort, aki Kálmán indulására azt írta, a verseny jó, ahogy azt egyik első interjújában is mondta.

A feladatunk az, hogy az előválasztás során megtaláljuk azt, aki az ellenzék közös jelöltjeként a legnagyobb eséllyel győzheti le Tarlós Istvánt.

Szerinte erre akkor van a legnagyobb esélyünk, ha minél több jelölt színvonalas vitában méri össze az erejét. Üdvözli tehát a DK csütörtöki bejelentését, sok sikert kíván neki. „Nagy elszántsággal tekintek a viták elé.”

A Momentum környékéről Kerpel-Fronius Gábor bejegyzésével egy időben eljutottak hozzánk olyan hírek, hogy „ezzel vége a Párbeszéd Karácsony-projektjének”. A Momentum egyébként korábban Szél Bernadettben is gondolkodott, aki azonban nem akart indulni.

Puzsér Róbert pedig azt közölte hétfőn, kiszáll az egészből, és önállóan indul az októberi választáson. Zaránd Péter, a Sétáló Budapest és Puzsér Róbert kampányfőnöke a hvg.hu kérdésére most azt mondta, hiába Kálmán Olga jelölése, nekik a Momentum jelöltje a legszimpatikusabb az előválasztáson indulók közül, aki a politikán kívülről érkezett, és nem volt köze az elmúlt 30 év politikai csatározásaihoz. De Puzsér Róbert számára továbbra is a programjuk a legfontosabb (amit június 15-én mutatnak be), nem vesznek részt a hatalmi marakodásban, nem gondolták meg magukat, nem vesznek részt az előválasztás második fordulójában. A DK által támogatott indulóról Zaránd azt mondta, látszik, a baloldalon a sikerhez választanak jelöltet, nem a feladathoz.

Karácsony a sajtótájékoztatóját villámgyorsan lefújták

A Párbeszédnél viszonylag gyorsan lereagálták a történteket: azonnal lefújták Karácsony Gergely 13.30-ra meghirdetett sajtótájékoztatóját. Karácsony Facebook-oldalán, nagyjából Dobrev Klára és Kálmán Olga bejelentésével egy időben az alábbi bejegyzés jelent meg:

Folytatódik a gyűjtés, nem is lehetne szebb időt kívánni hozzá! Gyertek, csak veletek sikerülhet!

A Párbeszéd politikusa, Tordai Bence szintén közösségi oldalán egy tíz nappal ezelőtti (május 27-i, az EP-választás másnapjáról származó) Gyurcsány Ferenc-idézetet posztolt: „Nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.” Tordai bejegyzését úgy folytatta:

Ma Gyurcsány DK-jának "biztatására, független jelöltként indul az előválasztáson" Kálmán Olga.

Karácsony Gergely 14.51-kor posztolt, azt írta, mindig szerette a kihívásokat,

madj délután négykor egy élő Facebook-videóban arról beszélt, eddig azt hitte, a DK jelöltje is. Karácsonyt kerestük, de eddig nem reagált.

26-án kiderül, ki lesz Tarlós kihívója

A Budapesti Előválasztás második fordulója hétfőn kezdődött, a jelöltek aláírásgyűjtése szerdán indult. Június 17-éig kell összegyűjteniük 2 ezer aláírást, hogy hivatalos jelöltté váljanak. A budapestiek június 20-tól 26-a délig szavazhatnak a jelöltekre. Karácsony mindent elveszthet, ha az előválasztási küzdelemben alulmarad: az ellenzéki pártok már leosztották egymás közt a kerületeket, Zuglóban Horváth Csaba szocialista politikus indul, az aláírt megállapodást a szocialisták nem hajlandók újranyitni.

Tarlós István főpolgármester a hvg.hu megkeresésére annyit reagált, "nincs véleménye a dologról", hiszen még csak előválasztásról van szó. Szűcs-Somlyó Mária sajtófőnök szerint ez az egész már olyan, mint 2014-ben, volt,

egy vicc.

Egy jó Tarlós–Kálmán-csörte?

Tarlós Istvánnak és Kálmán Olgának külön története van, 2012-ben például volt olyan interjújuk, ami az akkori riporter sértegetésével zárult. „Az a baj, hogy magának nincs más gondolata, nem nagyon érdemes magához bejönni, mert nem tud értelmes kérdést feltenni, ezen lovagol két éve, és nem hiszem, hogy a főnökei ezért megdicsérik, mert ha magának két éve egyetlen kérdése van, akkor nem nagyon érdemes magával beszélgetni” – mondta Tarlós István hét éve.

Majd az is elhangzott az akkori műsorban, hogy:

ezt általában 90-es IQ felett meg szokták érteni. Hogy ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe.

Kálmán Olga május utolsó napján még interjút készített Fekete-Győr András Momentum-elnökkel, akkor Fekete-Győr azt mondta, szerinte sokan unják az állóvizet, ami Puzsér Róbert és Karácsony Gergely között kialakult, ezért örülnének annak, ha lenne új szereplő. Vagy a jövőbe látott a pártelnök, vagy tudott valamit.

Április elsején még tagadta

Kálmán Olga pár hete a 24.hu-nak adott nagyinterjút, amelyben rákérdeztek arra, lenne-e főpolgármester-jelölt. Az interjú vonatkozó részét szó szerinti leiratban közöljük:

"Lenne politikus?

Az speciel nem. Meg is lepődöm, amikor olyanokat olvasok a sajtóban, hogy Kálmán Olga a főpolgármesterségre tör.

Pedig pár hónapja a Facebook-oldalán egy „Hmmm” kommenttel osztotta meg a hírt, hogy az Idea intézet közvélemény-kutatása szerint a balosok inkább választanák önt miniszterelnöknek, mint a szocialista Kunhalmi Ágnest, sőt, állítólag a főpolgármesteri székben is szívesen látnák.

Azért osztottam meg a hírt, mert jólesett.

De?

De én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?"

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A vasárnap nagy részét elmossa az eső

A vasárnap nagy részét elmossa az eső

Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

Betétdíjas csomagolást tesztel a Burger King

Betétdíjas csomagolást tesztel a Burger King