Windisch Judit
Windisch Judit

Az állambiztonsági szolgálatok utolsó nagy erőbedobásainak egyike volt Nagy Imre és társai újratemetése, de már csak furcsa kibicként vettek abban részt. A folyamatot megállítani nem, legfeljebb már csak befolyásolni akarhatták, a hatalmas igyekezetben két ügynöktől is szó szerint ugyanaz a jelentés született.

Lehallgatott telefonfülkékkel és a tömeghez mérten rendkívüli mozgósítással készült a Belügyminisztérium Nagy Imre és társai újratemetésére: az állambiztonság 181 ügynököt mozgósított a nagy nap miatt, amelyre hónapokkal korábban elkezdtek készülődni. Bár az 56-os Intézetet vezető Rainer M. János korábban arról beszélt, a Belügyminisztérium állambiztonsági hálózatának tagjai csak jelentéktelen szereplői voltak az újratemetési ceremóniának, azért megpróbálták befolyásolni az események menetét, illetve hangvételét. Ha már megakadályozni nem tudták.

Az irány egyértelmű volt: az újságírók írjanak olyan cikkeket, amelyekben az esemény kegyeleti jellegét hangsúlyozzák, és ítéljék el azokat, akik politikai demonstrációnak tartják az újratemetést.

A független lapoknál meglévő pozícióinkat fel kell használni olyan cikkek megjelentetésére, amelyek azt sugallják, hogy a nemzet érettségének bizonyítéka lesz, ha a június 16-i események rendben zajlanak le

- olvasható az egyik jelentésben.

Beépített emberek győzködték a temetés szervezőit, hogy ne a Kossuth téren vagy a Hősök terén legyen a megemlékezés, hanem inkább a temetőben, semmiképpen ne legyen fáklyás felvonulás, mindeközben arról dezinformálták a nemzetközi szervezeteket, illetve Mark Palmer amerikai nagykövetet, hogy itt szélsőséges szervezetek rendbontásra, fegyveres akcióra készülnek.

 

©

A jelentősebb események állambiztonsági biztosítására korábban is készültek tervek, az újratemetés kiemelt jelentőségű volt, tartottak tőle, hogy nagy tömeg lesz és kiszámíthatatlan esemény történik - mondja Rainer M. János, az 1956-os intézet vezetője. A munkájuk “sikerét” azonban nem lehet pontosan látni: “csaknem 200 fedőnév szerepelt a fennmaradt tervekben, ennek felét nem sikerült azonosítani”, így az általuk végzett tevékenységet sem lehet követni, azonban “amikor tudtuk ellenőrizni, általában azt láttuk, hogy nem hajtották végre a feladatot.”

Rainer M. szerint

a sajtót és a közhangulatot amúgy sem kellett nagyon befolyásolni, az ügynöki aknamunka nélkül is a kegyeleti jelleg dominált, agresszív, szélsőséges hangok nemigen jelentek meg az újratemetést megelőző hetekben,

ahogy sokan a szolgálatok nélkül is tartottak attól, hogy kiszámíthatatlanná válnak az események.

A kért feladat nem teljesült

Nem meglepő módon nem csak a CIA befolyásolását akarta elérni az Állambiztonsági Szolgálat, személyekre is "rádolgoztatott". Az 56-os intézet honlapján talált egyik jelentés szerint a “Tóth Győző” fedőnevű Sárdy György külön feladattervet kapott arra, hogy ismerje meg és befolyásolja Mécs Imre temetéssel kapcsolatos terveit.

Ez nekem is új

- mondta Mécs a hvg.hu-nak, ám emlékei szerint Sárdyval nem beszélt a temetés előtt.

 

©

Rainer M. János felnevetett, mikor ezt a történetet elmeséltük. Azt mondja, teljesen megszokott volt az állambiztonsági munkák során, hogy a hálózati személyek vagy végrehajtották a feladatot vagy nem. “Ez nem úgy volt, hogy parancsot adtak nekik és fővesztés terhe mellett meg kellett csinálniuk. Ilyenkor azzal hárítottak, nem sikerült végrehajtani, nem találkoztak az illetővel. Ráadásul mindez '89 nyarán történt, amikor az emberek már kezdték elhinni, hogy itt valóban jelentős változás jöhet. Az újratemetés előtt három nappal az állampárt a demokratikus átmenetről tárgyalt. Az állambiztonságnál is gondolták, hogy az ő szerepük előbb-utóbb megváltozik. Ezt az informátorok is tudták, el tudom képzelni, hogy sokat lazult a hálózati fegyelem.”

Az újratemetést szervező Történelmi Igazságtétel Bizottságon belül is voltak besúgók. Volt, akiről ezt pontosan tudták, mást a mozgása leplezett le - mondja Mécs Imre.

Volt, aki azt mondogatta, ne sértsük meg a hozzátartozókat, ők igazi temetést akarnak, mi meg politikai demonstrációt, milyen szívtelenek vagyunk. Az egyik börtöntársam pedig vérvörös arccal agitált és kiabált, hogy te azt akarod, vér folyjon az utcán?!

Nagy Imre családját meg sem figyelték?

Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnak hosszabban beszéltünk 1989-ről (a cikket itt olvashatják), arról pedig külön is megkérdeztük, hogy a családja milyen titkosszolgálati tevékenységet tapasztalt. Itt át is adjuk a szót Jánosi Katalinnak:

“Az exhumációs folyamat alatt végig egészen nyilvánvaló volt, hogy jelen vannak, figyelnek. A temetőnek az a hátsó része egyébként totálisan, mondhatom hermetikusan le volt zárva a rendőrség által, kizárólag engedélyekkel, sűrű igazoltatásokkal lehetett eljutni a 301-es parcellába. A BM alacsonyabb és magasabb rangú szakemberei is jelen voltak, ki nyíltan, ki fedve. Mi ezt, akárcsak a megelőző 30 évben, szinte megszokottan, ám utálkozva – elfogadtuk.

A Hősök terén azonban egyáltalában nem gondoltam utólag bebizonyosodott jelenlétükre, elkábított az új civil szabadság, s annyira koncentráltam nagyapámra és az ugyancsak 56-os elítélt, börtönviselt, korán elhunyt édesapám igazságára, emberi temetésére, 1956 forradalmának elismerésére, hogy egész egyszerűen már nem fért semmi más a lelkembe.

Később megpróbáltam egészen magas szinten hozzá jutni, megkapni a nyilvánvalóan hosszú évtizedekig vezetett megfigyelési feljegyzésekhez – általános tagadásba ütköztem, és

az a furcsa helyzet állt elő, hogy hivatalosan a kivégzett, kétszeres miniszterelnök Nagy Imre családját papíron sohasem, egyetlen időszakban, egyetlen kormány alatt sem figyelték meg az állambiztonsági hivatalok szerint – míg pityipalkót igen.

Ahogy egy belügyminiszter mondta, ez egy szakma – nyilvánvalóan védték egymást. Történészek szerint talán 1989-ben hirtelen elégethették a Nagy Imre-megfigyelések aktáit, vagy elásták… nem tudom. Eltették jobb időkre, hátha valakinek még szüksége lesz rájuk.

 

©

1956 előtt egészen biztosan figyelték nagyapámat, jelentettek róla, erre bizonyítékok vannak, ’56 után pedig apám állt sokáig rendőri felügyelet alatt, a ház kapujában (ahol laktunk) évekig rendőr posztolt este kb. 7-től hajnalig - hogy is lehetne igaz akkor a teljes aktahiány? 1956 és 1989 között végig – szinte természetes állapotként – mi úgy éltünk, hogy mindig, mindenkit, mindenhol megfigyelnek. Rögzült bennünk az „ezek szerint élés” technikája. Ez a diktatúra természetrajzához tartozik. Néhány távolabbi ismerős aktáit ’89 után elém tették, amelyekben megdöbbenve olvastam, hogy a például szívbéli barátként szeretett orvosunk jelentett rólunk, de hát akkor hogyan higgyem el, csak ennyi volt? Teljesen elképzelhetetlen” – fejtette ki titkosszolgálatokkal kapcsolatos kérdésünkre Jánosi Katalin.

Hogy hogy nem, szórul szóra ugyanazt jelentették

Az újratemetésről is kevés jelentés maradt fenn, ám találtunk egy érdekességet: két ügynök szó szerint ugyanazt a jelentést adta le két különböző rendőrnek. A “Zádori” és a “Tavirózsa” néven jelentő ügynök is arról számolt be, közönyös volt a hangulat, 50-60 ezer embernél nem volt több, a beszédek alatt már oszladozott a tömeg, amúgy is csak elvétve tapsoltak az emberek, a kihallgatott beszélgetések is arról szóltak, “menjünk már ebédelni”, illetve “mikor megyünk már a cukrászdába.” Állításuk szerint a beszélgetéseknek semmilyen politikai felhangja nem volt. “Keresztesi” ügynök szerint 100 ezer ember volt a téren, két társa véleményét is tolmácsolva pedig elmondta azt is, hogy a kivégzettektől a fiatalság nevében búcsúzó

Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme.

Rainer M. azt mondja, a jelentést tevő mindig tisztában volt azzal, mi a felső elvárás. “Nyilván a felettes annak örült, hogy nincsenek annyian, nem is figyelnek oda a beszédekre. Ha ez nem állt szöges ellentétben a valósággal, akkor simán elmondták, holott teljesen természetes, hogy egy tömegrendezvényről el-elszivárognak emberek, így azonban másmilyen a kontextusa.”

Mellesleg a másnapi Népszabadság is beszédes címlapképpel jelent meg:

 

©

Összességében szerinte az állambiztonságnak ez volt az egyik utolsó, nagyszabásúnak szánt akciója, “egy lezáródóban lévő történet része”, a szolgálat egy "furcsa, rejtőzködő kibice” volt a folyamatnak.

Olyan volt, mint aki hátulról beleles a kártyákba, nagyon sok mindent tud, amit a szemben lévők nem, de nem vesz részt a játékban, több már nem szereplő.

Mindezek ellenére június 16-a után a ritkán önkritikus szolgálatok természetesen eredményesnek értékelték a munkájukat: a mozgósítás sikerült, a megfelelő információk befutottak, az embereik mindenhol aktívan jelen voltak - mondja Rainer M. János, hozzátéve, hogy járulékos sikernek tekintették a békés, nyugodt, meghatott hangulatot. A megismert jelentések alapján a szolgálatok az újratemetés előtt törekedtek arra, hogy az esemény politikai felhangját valahogy elvegyék, “mert tudták, hogy mennyire politikai ez az egész”, az újratemetés után egyszerűen kikerülték, hogy ez milyen morális deficitet okozott az MSZMP-nek, magyarázta Rainer M.:

Hogy politikailag hogyan gondolják tovább az emberek, és mi lesz az egész következménye, azzal nem foglalkoztak.

(A cikkhez felhasznált források: Kenedi János, Kis állambiztonsági olvasókönyv, 56-os Intézet, Egy nap anatómiája)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Révész Sándor Itthon

Akkor döbbent rá az ország: már itt tartunk!

Miért kavart akkora botrányt Orbán Viktor 1989. június 16-i beszéde? Milyen jogos és jogtalan kifogások merülhettek fel vele kapcsolatban? Miként mondhatott ő beszédet, amikor a megállapodás szerint politikai szervezetek nem is delegálhattak szónokot? Miért ragadt meg a közemlékezetben, hogy Orbán „küldte haza” azon a napon az oroszokat? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ Hegedűs Istvántól, a Magyarországi Európa Társaság elnökétől, aki 1989-ben „a legmérsékeltebb antikommunista” volt a Fidesz vezetésében.

Tóth Richárd Itthon

Iványi Gábor: Boldogok, akik nem élték meg, mi lett a rendszerváltásból

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze is ott volt harminc évvel ezelőtt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. Iványi Gábor azt mondja, a fájdalom friss könnyeit látta az elhunytak szeretteinek arcán, Orbán beszédére pedig nem igazán emlékszik a Hősök teréről. De már akkor sejteni lehetett az autokrácia való hajlamot a kormányfőben. Interjú.

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén

Egymásra tett konténerekkel vezetett a Soroksári úton

Egymásra tett konténerekkel vezetett a Soroksári úton

Hollandia is felelős a srebrenicai mészárlásért

Hollandia is felelős a srebrenicai mészárlásért

Az autósok majd’ 50 milliárd forintot fizettek az autópályákért fél év alatt

Az autósok majd’ 50 milliárd forintot fizettek az autópályákért fél év alatt

Melegmentes övezet feliratú matricákat oszt olvasóinak egy lengyel hetilap

Melegmentes övezet feliratú matricákat oszt olvasóinak egy lengyel hetilap

Zivatarokkal lopakodik vissza a kánikula

Zivatarokkal lopakodik vissza a kánikula