Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Nyitott kérdés, ki lesz a Fidesz kihívója Ferencvárosban. Előválasztás dönt majd Jancsó Andrea és Baranyi Krisztina között. Jancsó egykori LMP-s, most a Momentum támogatja elsősorban, de mögötte az MSZP és a DK is elviekben. Baranyit a Kutyapárt, az LMP és mostantól Puzsér Róbert támogatják.
Ugyanis a Sétáló Budapest Facebook-oldalán közölték:
„Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, az Állampolgárok a Centrumban civil szervezete és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterjelölt ma megállapodtak, hogy a parkolási maffia által uralt Ferencvárosban együttműködnek annak érdekében, hogy a nagykoalíciós bűnszövetkezetet kiszorítsák a kerület vezetéséből.”
Puzsér állítja, mindent elkövet majd azért, hogy Baranyi Krisztina kampánya minél sikeresebb legyen, nem állítanak jelöltet vele szemben, a ferencvárosi polgármesterjelölt pedig vállalta, hogy minden fórumon képviselni fogja a Sétáló Budapest programjának antikorrupciós intézkedéseit.
„A Sétáló Budapest ferencvárosi aktivistái támogatni fogják Baranyi Krisztinát az előválasztáson, ugyanakkor ehelyütt is leszögezzük, hogy az MSZP és a DK által diktált szabályok nem demokratikusak, egyenlőtlen az a verseny, ahol egy civil jelölttel szemben a parkolási maffia elapadhatatlan pénze és harminc éve működtetett struktúrája áll.”